A küzdelemre nincs panasz

Vágólapra másolva!
2009.03.18. 00:22
Címkék

A női első osztályú röplabdabajnokság elődöntőjének mindkét mérkőzése az otthon szereplő csapat sikerét hozta, de a vendégek a Városmajorban és Nyíregyházán is megnehezítették a házigazda dolgát.

A BSE sok hibával tarkított, paprikás hangulatú mérkőzésen szerezte meg a győzelmet a Gödöllő ellen. Az indulatok a negyedik játékrészre szabadultak el, amikor Hollósi László a két csapat városmajori alapszakaszmeccséhez hasonlóan ezúttal is piros lapot kapott. A vendégek mestere finoman szólva sem volt elégedett a játékvezetéssel, ezt szóvá is tette, Mocsnik Lajos pedig kiállította. A találkozó egyébként a viszonylag simának tűnő szettek ellenére végig kemény küzdelmet hozott, a mérkőző felek mindent megtettek a sikerért. A Gödöllő kubai légiója elég hektikusan játszott, de amikor belendültek a karibiak, a fővárosi csapatnak nem nagyon volt ellenszere ütéseikre. A hazaiak lelkes mezőnymunkával és jó sáncteljesítménnyel összességé-ben uralták a mérkőzést, és végül megérdemelten gyűjtötték be első sikerüket.

A másik párban a Challenge- és a Magyar-kupa, valamint a bajnoki alapszakasz után a rájátszásban már a negyedik fronton találkozott egymással a két tavalyi döntős. A Nyíregyháza–Vasas párharc az idény eddigi hat meccsén 3–3-ra állt úgy, hogy a felek a maximális 30 játszmából 28-at lejátszottak.

Az elődöntő első összecsapásán sem álltak messze a mindent eldöntő ötödik játszmától, miként a Vasas sem attól, hogy két szett után 2:0-ra vezessen. A második etapban azonban 20:24-nél megtáltosodott a trónkövetelő Nyíregyháza, és négy szettlabdát hárítva egyenlített. Utóbb kiderült, ez volt a fordulópont, hiszen két 17 éves játékosa, Szakmáry Gréta és Miklai Zsanett mellé a folytatásra felnőtt a csereként beálló Katona Brigitta is, míg a másik oldalon hiányoztak a sérülésből még csak lábadozó Kapuvári Melinda és Németh Zsuzsa pontjai. A negyedik részben még próbálkozott az egyenlítéssel a Vasas, de a nyíregyháziak lendületét ekkor már nem lehetett megtörni.

Legfrissebb hírek

A Nyíregyháza január 2-án kezdi a felkészülést, majd Törökországba utazik

Labdarúgó NB I
10 perce

A spanyol gólkirály vette be a kapuját – Hosszú Kávé Szalóczy Pállal

Képes Sport
16 perce

Vitek Dárius jövőre is szeretné „kibirkózni” magából a maximumot

Birkózás
42 perce

RB Leipzig: korábbi alapember távozik, egy fiatal visszatér, egyiptomi együttműködés

Német labdarúgás
56 perce

NB I: Jordanov csodagólja, Tóth Barna lelkiereje, Klausz „nagy mentése”

Labdarúgó NB I
58 perce

Harminckét évesen visszavonul az olimpiai bajnok brazil középpályás

Minden más foci
1 órája

A jótékonyság volt a lényeg, azért győzött a huszonnégy óráson

Csupasport
1 órája

Négy rájátszáshely maradt kiadó az NFL-ben

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik