Másodszor is vége

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2009.03.17. 00:29
Címkék

A négyszáz profi bajnoki még összejön, több trófea viszont nem: Marc Overmars másodszor is bejelentette, hogy felhagy a labdarúgással, de 2004-es döntésével ellentétben ezúttal nem hagy nyitva kiskaput. 2008 nyarán még meggondolta magát, és a másodosztályú Go Ahead Eagles technikai igazgatói széke mellett „másodállásban” a csatársorban is elfoglalta a helyét (a minőséggel már adódtak gondok, gólt ugyanis nem szerzett), de tovább már nem folytatja.

„Amikor elkezdtem, sokan voltak sérültek, és úgy éreztem, addig segítek, amíg szükség van rám – mondta a korábban az Ajaxban, az Arsenalban és a Barcelonában is megforduló Overmars. – A folytatás viszont esélytelen. Tudom, sokan azt hitték, hogy a visszatérést álomszezon és feljebb lépés követi, nekem azonban ezek eszembe sem jutottak. Igazából azt sem tudom, hogy a sportvezetői állásomat megtartom-e. Ha bejutunk az élvonalba jutásért zajló rájátszásba, még nehezebb lesz döntenem.”

A jelenleg 398 bajnokinál járó Overmars az Ajaxszal 1995-ben BL-t nyert, a holland válogatottal (86 mérkőzés, 17 gól) pedig két Eb-bronz (2000, 2004) és egy vb-negyedik hely (1998) a legjobb eredménye.

Legfrissebb hírek

A 18. vb-jéről tudósít a rekorder argentin újságíró

Foci vb 2026
18 perce

Haaland ötödik vb-góljával Norvégia kiejtette Elefántcsontpartot, jöhetnek a brazilok

Foci vb 2026
35 perce

Itt a vége, Norvégia jutott tovább a legjobb 16 közé!

Foci vb 2026
36 perce

Biztató játékkal magabiztos siker Hollandia ellen

Vízilabda
40 perce

Dupla Tízes: rekordok, sztorik, sztárok világbajnoksága – de mennyire élvezhető?

Foci vb 2026
1 órája

Meccs közben is bőszen eveznek a norvég szurkolók

Foci vb 2026
1 órája

Zverev négy szettben győzte le a wimbledoni újoncot

Tenisz
1 órája

Nem hagyták aludni az ecuadoriakat a mexikói drukkerek – a szövetség feljelentést tett

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik