Már tudják, ki ő

R. B. B.R. B. B.
2009.03.17. 00:29
Címkék

– Elnézést, melyikőjük a Török Béla?

– A kék hetes.

A fenti párbeszéd tudósítónk és egy, korábban a pólószövetség elnökségében is helyet kapó szakember között zajlott pénteken, a Vasas–Szeged rangadón, ami azt bizonyítja, hogy amióta Kemény Dénes a válogatott keretbe is meghívta Török Bélát, egyre többen kíváncsiak a mindinkább ismertté váló fiatalemberre.

A 19. születésnapját jövő hétfőn ünneplő pólós igyekszik felhívni magára a figyelmet. A LEN-kupában több meccsen jó teljesítményt nyújtott, a bajnokságban a Fradi ellen „lemásolta” Varga Dénes olimpiai döntőben lőtt gólját, míg pénteken 7.7 másodperccel a lefújás előtt egyenlített a Vasas otthonában.

„Két blokkoló kézre és Nagy Viktorra is figyelnem kellett, annyit tudtam tenni, hogy próbáltam a hosszú sarkot célozni, szerencsére bement a lövés” – elevenítette fel a pontot érő gólt a háromszoros válogatott játékos, aki a bajnokságban eddig 13 mérkőzésen éppen 13 gólt szerzett.

„Baksa László és Varga Tamás nélkül kicsit »lesz, ami lesz«-hangulatban voltunk, de tudtuk azt is, hogy Németh Zsolt is nagyon jó kapus, Varga Tamás pótlását pedig valahogy meg kellett oldalunk. Nem becsült le minket a Vasas, a vízben úgy éreztük, játékosai akarnak, nekünk viszont szerencsénk is volt – ez is kell ahhoz, hogy az utolsó lövésből gólt szerezzen egy csapat – mondta a mérkőzésről Török Béla, akitől most már egyre többet várnak. – Olyan nagyon nagy terhet nem érzek magamon, inkább elvárást mondanék. Valóban egyre többet várnak tőlem, igyekszem is ennek megfelelni, de ezt abszolút nem érzem tehernek.”

Legfrissebb hírek

Amikor Sócrates doktor térdre kényszerítette a nagy Szovjetuniót – vb-videók

Minden más foci
2 perce

Tornádóveszély zavarta meg az angol válogatott napját

Foci vb 2026
17 perce

„Minden idők legjobb EOC-közgyűlését rendezték Budapesten” – Szpiros Kapralosz elnök az NS-nek

Egyéb egyéni
29 perce

Drónok, kamerák, mikrofonok – így fest majd a játékvezető 2030-ban

Foci vb 2026
48 perce

TCR World Tour: Michelisz dobogón a második spanyolországi versenyen

Egyéb autó-motor
53 perce

„Most már tudja a világ, hol van Curacao” – büszke hazájára a tízszeres válogatott támadó

Foci vb 2026
58 perce

3x3-as kosárlabda Eb-selejtező: harmadik győzelmével az elődöntő küszöbén a magyar női csapat

Kosárlabda
1 órája

„Nehéz szívvel hagylak el benneteket” – Laura Glauser elköszönt a Fradi családtól

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik