Tekerjen Megyerre!

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2009.03.15. 23:13
Címkék

Hamarosan kezdődik a magyar focikrimi.

Nem kell nagy jósnak lenni ahhoz, hogy tudjuk: a hazai labdarúgásban meghatározó hét előtt állunk. Azt talán túlzás lenne állítani, hogy péntek estére a Magyar Kupa és a bajnokság végső kimenetele eldől, de az biztos, hogy sokkal okosabbak leszünk.

Kedden a Magyar Kupa negyeddöntőjében meccsel az Újpest és a Debrecen, pénteken pedig egymás ellen lép pályára a két legjobb formában lévő hazai gárda a bajnokságban. A lilák pontot sem vesztettek a tavasszal, a DVSC pedig két bajnokiján öt gólt rúgott, és egyet sem kapott – igaz, a Loki második csapata Siófokon meglepő vereséget szenvedett az MK-ban. Ha a DVSC nem tudja ledolgozni a kétgólos hátrányt, és kiesik a sorozatból, már csak a bajnokságban lehet végső győztes, vagyis a pénteki, Megyeri úti mérkőzésen szinte mindent egy lapra feltéve kell rohamoznia. Ha az Újpest megtartja előnyét, és továbbjut az MTK ellen a kupában, akkor a lila-fehérek előtt felcsillanhat a duplázás (sőt ha később a Győr ellen a Ligakupában is továbblépnek, akkor a triplázás) lehetősége.

Miután a két csapat túl lesz a Magyar Kupa negyeddöntőin, pénteken egymással találkozik, és ez a meccs rangadó lesz a javából. Nyilván nem dönti el a bajnoki cím sorsát, de…

Ha nyer a Megyeri úton az Újpest, a vesztett pontok számát tekintve is kiegyenlít – ne feledjük, most ugyanannyi pontja van a két klubnak, de a Loki eggyel kevesebb meccset játszott. Ha a DVSC győz, kicsit meglép az Újpesttől.

Azt sem hagyhatjuk ki a számításból, hogy a játékosok mellett az edzők is motiváltak. A lila-fehéreknél dolgozó Szentes Lázár – ahogy ő fogalmazott korábban – a Debrecennel nyert már „tört aranyat”, vagyis a végső sikert megalapozta ugyan, de az eredményhirdetésnél már nem ő ült a kispadon. Abban biztosak lehetünk, hogy vágyik már egy csorbítatlan aranyra is. Hasonló a helyzete a másik oldalon Herczeg Andrásnak is. Pályaedzőként minden jelentős Loki-sikerben benne volt, aztán amikor a kezébe került az irányítás, „csak” második lett a Loki.

Ez a két csapat az utóbbi években rendre kiemelkedően jó mérkőzéseket játszik egymással. A különbség az, hogy ezúttal a tét nem kicsi. Szóval a magyar labdarúgás érdeke, hogy ez a krimi valóban jó és izgalmas legyen, s ha lehet, várja a csapatokat a Megyeri úton telt ház. Vagyis kezdjünk el készülődni, és pénteken mindenki szálljon vonatra, buszra, kocsiba vagy pattanjon biciklire, és tekerjen Megyerre. Biztos megéri!

Legfrissebb hírek

Fázós este, könyökös és egy gól a Kisvárda–PAFC bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
1 perce

Futsal-vb-selejtező: továbbjutott csoportjából a magyar válogatott

Magyar válogatott
10 perce

Valverde távoli gólja után Arda Güler közelről talál be a Valencia kapujába

Spanyol labdarúgás
15 perce

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőáztatta, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
20 perce

Gyász: elhunyt Rothermel Ádám háromszoros magyar bajnok, olimpiai ezüstérmes labdarúgó

Labdarúgó NB I
40 perce

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
43 perce

Három pontot szerzett Kisvárdán, és a tabella élére állt a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
1 órája

Kiss-Gebora Flóra bronzérmes a short track junior-világkupán

Utánpótlássport
1 órája