

A másik ágon az AEK Athén (4.) a Pansszerraikoszt (14.) fogadja. A pontvadászatban ugyanebben a leosztásban gól nélküli döntetlenre végeztek, ám aztán idegenben 5–1-re taroltak az athéniek. A 10–2–1-es otthoni mutatóval álló házigazda a Xanthit verte ki a negyeddöntőben, jó formáját igazolja, hogy a legutóbbi öt tétmérkőzését kivétel nélkül megnyerte. A Pansszerraikosz a kiesés ellen harcol, házon kívüli mutatója 2–4–7. A kupasorozat előző felvonásában nagy bravúrt hajtott végre azzal, hogy kiejtette a Panathinaikoszt. Ez a siker azonban sokat kivehetett a gárdából, mert két vereség következett. Előbb éppen a mostani házigazdája intézte el 5–1-re – ráadásul hazai környezetben –, majd a Panthariakosznál adta meg magát.
Erős idegzetű, meglepetéseket kedvelő tippmixelők figyelmébe ajánljuk az alábbi felvetéseket, alapos megfontolásra:
+ Az NHL nagy érdeklődéssel kísért összecsapásán az otthon játszó New Jersey, nem bír a Chicago együttesével (072.)
+ A szeszélyes, bár inkább gyenge Colorado legrosszabb esetben hosszabbításra menti a Minnesota elleni mérkőzést (079.)
+ A Salernitana legalább egy pontot szerez Anconában (097.)
+ Az utóbbi két meccsét megnyerő Pisa nem tudja jó sorozatát folytatni az Empoli ellen (104.)
+ A Triestina kiharcolja a döntetlent, és így megőrzi négy pontos előnyét a mögötte álló Albinoleffe csapatával szemben (105.)
+ A Grenoble-Monaco Francia Kupa mérkőzésen 90 perc során nem születik döntés (156.)
+ Braga a kecsegtető idegenbeli 0-0 után nem tudja kihasználni pályaelőnyét a Paris SG ellen, az UEFA Kupa visszavágó mérkőzésen (201.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







