Elsült Pogrebnjak lába

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2009.03.15. 23:13
Címkék
Mindkét csapat nyílt sisakkal támadott, és végül igazságosnak mondható döntetlen született a nyitó forduló rangadóján, a Szpartak Moszkva– Zenit összecsapáson.

Csere nélkül játszotta végig a Szpartak Moszkva elleni mérkőzését a 2007-es bajnok Zenit, s mivel Huszti Szabolcs nem volt a kezdők között, az ő esetében még várat magára a bajnoki bemutatkozás. Meg az első Zenit-győzelem is, a forduló rangadója ugyanis igazságosnak mondható 1–1-es döntetlennel ért véget. De lehetett volna 4–4 is.

A szentpéterváriak friss szerzeménye, a portugál Fernando Meira rögtön a meccs elején hibázott a védelemben, amit Ivan Szajenko ki is használt, s bár Michael Laudrup gárdája jelentős erőfeszítéseket tett előnye megduplázásáért, a következő találatot a Zenit szerezte jó 30 méteres szabadrúgásból. A kapu jobb oldalába vágódó rakétát Pavel Pogreb­njak indította útjára, a nagyszerű kivitelezés pedig azért nem meglepő, mert a tavalyi Európa-bajnokság előtti felkészülési időszakban ugyanekkora gólt lőtt szabadrúgásból a szerbeknek, csak éppen 35 méterről. A vasárnapi remekműhöz mindenesetre Malik Fathi, a Szpartak német hátvédje is hozzájárult, mert elhúzta a fejét a labda elől – bár vélhetően még így járt jobban.

„Csütörtökön éjszakába nyú-ló meccset játszottunk Udinében, másnap érkeztünk haza, ezt szem előtt tartva nem rossz eredmény a döntetlen. Kifejezetten jó meccset játszottunk” – nyilatkozta a mérkőzés után Dick Advocaat, a Zenit holland szakvezetője.

Könnyed győzelemmel rajtolt a címvédő Rubin Kazany, s holtversenyben vezet, mert első számú „kihívója”, a CSZKA Moszkva is 3–0-val abszolválta a nyitó fordulót. Érdekesség, hogy a katonacsapat találataiból kettőt Szergej Ignasevics, vagyis a középhátvéd szerzett. Tegyük hozzá: válogatott középhátvéd.

Legfrissebb hírek

Női kosár: a Sopron Basket edzője lett a szlovén kapitány

Kosárlabda
25 perce

„Nekem a Fradi volt a Barcelona” – de most már Csíkszeredában alkotna maradandót

Légiósok
30 perce

Maye és Vrabel döntögeti Brady és Belichick New England-i rekordjait

Amerikai sportok
37 perce

Triatlon: a vb-n is bizonyította az erejét a magyar utánpótlás

Utánpótlássport
44 perce

Vb 2026: Stopira reméli, hogy a magyar válogatott is kiharcolja a részvételt

Foci vb 2026
1 órája

Válogatott: jövő hétfőn kezdődik a jegyértékesítés az írek elleni vb-selejtezőre

Magyar válogatott
1 órája

Loic Badé Párizs szülöttjeként győzné le a PSG-t a BL-ben

Bajnokok Ligája
1 órája

Milánó 2026: Ledecká nem tud indulni lesiklásban

Téli sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik