Előrehozta az ünneplést

Vágólapra másolva!
2009.03.15. 23:13
Címkék

Szárnyakat ad a válogatott meghívó?Szárnyakat ad a válogatott meghívó?

Látja. Futószalagon gyártom a gólokat. Hat év után találtam be újra egymást követő két mérkőzésen. Ráadásul csukafejes volt a második, úgyhogy kicsit tényleg repültem is.

Nem lett volna jobb egy hetet várni a góllal?

Miért is?

Még szebb lehetett volna a kétszázadik holland élvonalbeli meccse.

Nem is számolgattam. Nem szoktam foglalkozni a statisztikákkal. Így viszont még jobban odafigyelek majd az Ajax ellen.

A mérkőzés előtt azt mondta, edzőjük már a Twente elleni kupaelődöntőre készíti fel a csapatot, nem a bajnokira. Mi lett volna, ha a Vitesse-meccs a fontos?

Lehet, hogy kikapunk… Azért nem úgy van, hogy a bajnokik nem fontosak, de az elsőbbség a kupáé. Most jól jött ki a lépés, az első félidőben gólt szereztünk, és attól kezdve egyértelműen jobbak voltunk.

Egyúttal újabb jelét adták, mennyire szeszélyesek. Egy hete otthon előnyből kaptak ki a Feyenoordtól, most meg simán nyertek a feljövőben lévő Vitesse-nél.

Ha kiegyensúlyozottabbak lennénk, az első öt helyért küzdenénk. Elég sok pontunkba került a hullámvasutazás. De ha nagy dolgok nem történnek, ott leszünk az Európa-ligáért zajló rájátszásban.

Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
1 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
2 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
2 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
2 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
2 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
2 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik