Felemelő pillanat: Felcsúton járt a Puskás család

SZ. GY.SZ. GY.
2009.03.12. 23:14
Címkék

Puskás Ferenc lánya, unokái és dédunokái – akik az Öcsi bácsi életéről szóló film díszbemutatójára érkeztek Budapestre – csütörtökön a korábbi miniszterelnök, Orbán Viktor társaságában Felcsútra látogattak, hogy megismerkedjenek a családfőről elnevezett labdarúgó-akadémiával. A nemrég elkészült új kollégiumépületet és a szakmai orvosi központot maga az alapító mutatta be a vendégeknek, akik bepillantást nyertek az akadémisták mindennapjaiba. Puskás Anikó, Öcsi bácsi lánya elmondta, sok szépet hallott már az utánpótlásképző intézményről, fotókat is látott a létesítményekről, mégis lenyűgözték a tapasztaltak, és bízik benne, hogy ilyen pompás körülmények között remek futballisták nevelkedhetnek – olyanok, akik sok örömet szereznek majd a szurkolóknak, s akikre Puskás Ferenc is büszke lenne. Anikó lányai, Elisabeth és Réka, valamint az unokák, Maite, Ane és Sára körülnéztek a pályákon és az egyedi felcsúti tesztcsarnokban is, majd a család együtt ebédelt a kollégistákkal. A lányok azonnal magukra öltötték a felcsúti klubtól ajándékba kapott sálakat, sapkákat, s azokban fényképezkedtek.

Orbán Viktor lapunknak elmondta, hogy Puskás Ferencné, Erzsike néni némi kockázatot vállalt, amikor hozzájárult ahhoz, hogy férje nevét viselje a felcsúti futball-akadémia, ezért az ott dolgozóknak mindent meg kell tenniük azért, hogy a névadóhoz méltó munka folyjék az intézményben, csakúgy, mint az akadémistáknak, akiknek minden szempontból követendő példakép Puskás Ferenc: „Erkölcsi kötelességünk tehát bemutatni Öcsi bácsi szeretteinek mindazt, ami az ő neve alatt itt, Felcsúton

Legfrissebb hírek

Nagy Ákos Károly remekelt gyorstüzelő pisztolyban a sportlövő ob-n

Egyéb egyéni
10 perce

Utóellenőrzést indít Fradiváros-ügyben a Belügyminisztérium

Labdarúgó NB I
21 perce

Utánpótlástrénereket díjaztak a Magyar Edzők Napján

Utánpótlássport
22 perce

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
27 perce

Ellenféllesen: jobban kezdtek Grúziában a vendégek

Minden más foci
1 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
1 órája

Rapporték simán verték az osztrákokat a sakkolimpián

Egyéb egyéni
1 órája

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája