Csoda a Balaton partján
Az első meglepetés akkor érhette a Siófokra érkezőt, amikor zárva találta a stadion pénztárát. Pontosabban a stadion két főpénztárából az egyiket, s a másikban is azt válaszolták kérdésünkre, hogy elővételben, illetve kedd délelőtt vagy kora délután egyetlenegy jegyet sem adtak el – aki kíváncsi volt erre a mérkőzésre, nem kockáztatott, ha csak az utolsó pillanatban ballagott oda a fülkéhez... Mintegy kétautónyi szurkolótábor érkezett Debrecenből, de ezt nem iróniából említjük, hiszen minden tiszteletet megérdemel, aki a mai magyar futballban ennyit áldoz arra, hogy átutazva a fél országot élőben lássa csapatát. Az már más kérdés, hogy hazai oldalon sem voltak sokkal többen: a kapu mögötti lelátón tízen üldögéltek, főtribünön körülbelül nyolcvanan, így a hivatalos nézőszám körülbelül száz lehetett.
Érdemes belegondolni abba, hogy ez miként fest külföldön, mondjuk Angliában, ahol a kupának különös rangja van. Azon talán még nem csodálkozik az ember, hogy a nemrég életre hívott Ligakupa nem mozgatja meg a tömegeket, de a Magyar Kupának mégiscsak vannak hagyományai… Gondoljunk bele: a 2005-ben, 2006-ban és 2007-ben bajnoki címet nyerő, ráadásul a kupát birtokló Debrecen érkezett a Balaton partjára, de ez arrafelé – kis túlzással – senkit sem érdekelt.
S ezt lehetetlen megszokni: szívbe markoló a látvány, amikor a legjobb négy közé jutásért játszott mérkőzésen a két csapat labdarúgói kifutnak melegíteni a szinte teljesen üres stadionba. És nagyjából pontosan lehetett sejteni, hogy mennyi érdeklődőt vonz ez a mérkőzés – ezért nem is nyitott ki az egyik pénztár. Aczél Zoltánt, a hazaiak vezetőedzőjét ez egyáltalán nem zavarta.
„Még tavaly júliusban a REAC edzőjeként Pakson ültem győztes csapat kispadján – mondta a szakvezető. – És tekintettel arra, hogy most március van, ez aligha ad okot a dicsekvésre. Azt mondtam a játékosoknak, ne törődjenek azokkal, akik biztos kiesőnek könyvelték el csapatunkat, mert igenis lehet esélyünk a Debrecen ellen.”
Nos, a július óta tartó kudarcsorozat kedden véget ért, bár amikor az edző mérkőzés előtti szavaira utaltunk, Aczél Zoltán csak nevetett: mielőtt ünnepelni kezdene, emlékezteti saját magát arra, hogy bajnoki meccsen még mindig az a bizonyos paksi siker az utolsó, vagyis jó lenne az NB I-ben is nyerni.
„Ha a mérkőzés előtt felajánlja nekem valaki a kettő nullás győzelmet, azonnal elfogadtam volna – mondta a találkozót követőenAczél Zoltán. – Tiszteljük a Debrecent, tudjuk, hogy erős csapat sok jó játékossal, és ez akkor is igaz, ha legjobbjait pihenteti. Ugyanakkor mégis van bennem hiányérzet, mert több nagy ziccerünk volt, vagyis nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna.”
Arról nem beszélve, hogy érvénytelenített siófoki góllal ért véget az összecsapás: Sütő László fejelt a hálóba, ám Németh Ádám játékvezető lökést látott, s ezt azonnal jelezte is, majd lefújta a mérkőzést. Döntésével kivívta a hazaiak ellenszenvét, hiszen a háromgólos előny már tekintélyes lett volna. Szinte hihetetlen, de aki nem látta ezt a mérkőzést, aligha hiszi el, hogy az NB I pofozógépének tekintett Siófok négy-öt ziccert alakított ki, míg a bajnoki címre leginkább esélyes, listavezető DVSC-nek egyetlen valamirevaló gólhelyzete sem akadt.
„Sajnos sok a sérültünk – sóhajtott a meccs után a DVSC klubmenedzsere, Herczeg András az öltözőfolyosón. – Több olyan játékosunk is van, aki szóhoz juthatott volna, de már pályára lépett a második csapatunkban kupameccsen, így róluk le kellett mondanom. Rudolf Péter és Dudu megsérült, Kiss Zoltán és Leandro ezúttal otthon maradt, és a mérkőzés azt igazolta, hogy nem olyan erős a keretünk, mint azt sokan gondolják.”
