Amatőr lelkesedéssel a profik tudása ellen

DOROS LÁSZLÓ, LAPINCS ATTILADOROS LÁSZLÓ, LAPINCS ATTILA
Vágólapra másolva!
2009.03.11. 00:39
Címkék

Négy csapatot (Karancslapujtő, Salgótarján, Vasas, Lombard Pápa) búcsúztatott eddig a Magyar Kupától az NB II Keleti csoportjában a 7. helyen álló Kazincbarcikai SC. Az újabb feladat már keményebbnek ígérkezik.

„Roppant nehéz találkozóra számítok – jelentette ki Koleszár György vezetőedző. – Több játékos szereplése bizonytalan, apróbb sérülések hátráltatják munkánkat. Kollégám kedvező helyzetben van, hiszen meglehetősen bő keretből válogathat, olyanból, amelyben szinte mindenki azonos tudású. Szeretnénk jó mérkőzést játszani a győriekkel, aztán majd kiderül, mire jutunk… Odaadó, lelkes futballt várok játékosaimtól, ezzel esetenként még a kétségkívül meglévő tudásbeli különbség is pótolható. Motiválni nem kell a csapatot, az már plusz hajtóerő, hogy újabb első osztályú együttessel meccselünk. Szombaton Szolnokon az első tavaszi bajnoki mérkőzésen kétgólos hátrányból sikerült felállnunk, ami jelzi, hogy mentálisan erősek vagyunk.”

A jegyek egységesen 1000 forintba kerülnek. A hazai drukkerek a Volán-pályaudvar felőli bejáraton léphetnek be a stadionba, míg a pálya déli részén található kaput a vendégeknek tartják fenn a házigazdák.

A Győr Lillafüreden tölti a mérkőzés előtti éjszakát. Dragoljub Bekvalac, az ETO edzője úgy látja, együttese ötvenszázalékos állapotban van. A szerdai mérkőzésen olyan eredményt szeretnének elérni, amely garantálja a továbbjutást, a visszavágón ugyanis a szakvezető több új játékost akar kipróbálni. Ezért Kazincbarcikán a legerősebb felállásban lép pályára az ETO.

Legfrissebb hírek

Tizenkét évre tiltották el a bundázó kínai teniszezőt

Tenisz
4 perce

Koch Máté: A Los Angeles-i olimpia logója a háttérképem

Egyéb egyéni
6 perce

NHL: Sidney Crosby megdöntötte Mario Lemieux pittsburghi pontrekordját

Amerikai sportok
50 perce

NB III: a Maldív-szigetekre igazolt az Eger középpályása

Labdarúgó NB II
52 perce

Ökölvívás: eredményes évet zár a magyar utánpótlás

Utánpótlássport
1 órája

IFFHS: a férfiaknál Luis Enrique, a nőknél Renée Slegers lett az év edzője

Minden más foci
1 órája

Trevor Cheek elárulta, mit jelent számára a vasárnapi mesterhármas

Jégkorong
1 órája

Schäfer András: Legyen meg a belső békém, ez a legfontosabb

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik