24 ÓRA

Vágólapra másolva!
2009.03.11. 23:49
Címkék

Magyarok az Eb-nMagyarok az Eb-n

KÉZILABDA. A magyar női ifjúsági válogatott megnyerte a nagyatádi, négycsapatos selejtezőtornát, és kijutott a június 25-én Macedóniában kezdődő korosztályos Eb-re.

Pályázik a Honvéd

VÍZILABDA. A női BEK négyes döntőjébe jutó Domino megpályázza az április 4–5-én sorra kerülő final four megrendezését. A Honvéd mellett a görög Vuliagmeni és az orosz Kirisi is szívesen lenne házigazda, míg az olasz Orizzonte nem pályázik. A helyszínről a jövő hét elején dönthetnek az európai szövetségben.

Kállai és Korponai

ÖTTUSA. A magyar szövetség elnöksége elfogadta Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány javaslatát, hogy a jövőben kik segítsék a munkáját a válogatottnál. A volt világbajnok Kállai Ákos és a fehérvári vezetőedző, Korponai István dolgozik majd mellette, mindketten egyformán felelnek a hölgyekért és a férfiakért, illetve a vidékiekért és a budapestiekért.

Szávay Radwanskával

TENISZ. Egyesben erőnyerő, párosban viszont lapzártánk után megkezdte a küzdelmeket Szávay Ágnes a 4.5 millió dolláros Indian Wells-i WTA-viadalon. A magyar teniszező illusztris párral, a világranglista-10. lengyel Agnieszka Radwanskával állt össze a versenyre, és az első körben egy spanyol duóval találkozott.

Karé Réka nyert

VITORLÁZÁS. Karé Réka megnyerte a Laser Radial hajóosztály küzdelmeit a horvátországi nemzetközi viadalon. Ugyanitt a férfiaknál Bakóczy Róbert ötödik lett, ugyanebben a pozícióban végzett a 470-es mezőnyben a Szigethi Botond, Joó Kristóf kettős, míg finn dingiben Pál Gaszton a hatodik helyen ért célba.

Amerikai siker

KERÉKPÁR. A tavalyi Tour de France meglepetésembere, az amerikai Christian Vandevelde nyerte meg a Párizs–Nizza harmadik, dimbes-dombos szakaszát, miután egy huszonhármas szökevénycsapat leggyorsabbjaként ért célba. Összetettben továbbra is a francia Sylvain Chavanel vezet.

Elhunyt Csánk István

HALÁLOZÁS. Negyvennyolc esztendős korában elhunyt dr. Csánk István, a BVSC vízilabdakapusa. Hatszor szerepelt a magyar válogatottban, a BVSC Magyar Kupa-győztes együttesének tagja volt 1982-ben. A Tungsram SC 1992-es bajnokcsapatában fejezte be pályafutását.

Legfrissebb hírek

Hét játékos kikerült a férfi vízilabda Eb-keretből

Vízilabda
22 perce

„Találd ki te, hogyan lehetsz jobb!” – interjú Kós Huberttel

Képes Sport
35 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
38 perce

Guardiola mérlegre állítja futballistáit karácsony után

Angol labdarúgás
1 órája

A csákvári fiataloknál nem a kor, hanem a tudás számított

Labdarúgó NB II
1 órája

Tizenkét évre tiltották el a bundázó kínai teniszezőt

Tenisz
1 órája

Koch Máté: A Los Angeles-i olimpia logója a háttérképem

Egyéb egyéni
1 órája

NHL: Sidney Crosby megdöntötte Mario Lemieux pittsburghi pontrekordját

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik