Nem csak a szél fütyült
„Te jó ég, nem tudok bemenni!” – kiáltott egy középkorú hölgy, miközben kétségbeesetten kapaszkodott a bejárati pénztárfülke ajtajának szélébe. A szél olyan erővel cibálta az asszonyt, hogy kis híján a szomszédos bódéig repítette a megrettent jegyárust.
„Mondd azt, hogy nő vagy” – bökte oldalba egy kamasz a barátját. A vasárnapi nőnap alkalmából a szervezők a hölgyszurkolókat ingyen engedték be, viszont nem volt elegendő a sárga mellényes biztonsági őrre csábosan kacsintani, a pénztárnál nulla forintos jegyet kellett kérni a beléptetőrendszer miatt. A tizenéves fiú szoprán hangon előadott „vallomására” fejcsóválás volt a válasz – de felengedni látszott a fagyos hangulat. A büfénél az olcsó forralt bor erre csak rátett egy lapáttal, a vakmerők pedig pohár sörrel adtak a torokfájásnak.
Futballmérkőzésre hangoltak a bátor didergők, ám a mérkőzés előtti pályabejárásnál úgy sejtettük, az esti programban inkább birkózás szerepel majd – némi sárdagasztással vegyítve. Az Újpest elleni kötelező jellegű Ligakupa-csatát azóta sem heverte ki az eső áztatta zalai gyep, a kezdőkörig sétálva már bántuk, hogy nem gumicsizmában vállalkoztunk a szemlére.
Akik azonban stoplist húztak, nem különösebben foglalkoztak a körülményekkel. A vendégek vezetőedzője, Hevesi Tamás slágerével (mi mással, mint az Egy életen át kell játszani cíművel?!) felvezetett összecsapás első negyvenöt perce igazán élvezetes, fordulatokban gazdag játékot hozott.
Míg a hazaiakat a bizonyítási, a vendégeket talán a revánsvágy hajtotta. A rákospalotaiak ugyanis az ősszel éppen a kék-fehérek hathatós közreműködésével mutatták meg, hogyan lesznek a (majdnem) elsőkből utolsók. Emlékezzünk rá: a harmadik fordulóban a REAC hazai pályán 3–2-re kikapott a zalaiaktól, pedig ha nyer, a tabella élére állhatott volna. Csakhogy a ZTE a hajrában a maga javára fordította az eredményt, és taszította lejtőre a sárga-kékeket. De lám, milyen a futballélet: azóta már mindkét gárda kispadján más edző ül…
Volt, aki még remegő kézzel szürcsölgette a teáját a korzón, amikor a hazaiak a második félidő elején Illés Gyula révén megszerezték a vezetést.
„Na, most felpaprikáztuk a REAC-ot” – elégedetlenkedett egy hazai szurkoló, ám alig valamivel később már lelkesen rázta az öklét, amikor Waltner Róbert is betalált. Rögtön megjegyezzük: a hazai kedvenc közvetlen közelről jobb belsővel, finoman, úri módon akart a kapuba passzolni – kis híján pórul járt lazasága miatt.
Az izgalmak ezután következtek; a minden mindegy alapon gondolkodó rákospalotaiak szépítettek, a hazaiak játékában pedig úgy gyűltek a bosszantó hibák, mint a büfés kasszájában a meleg italért kapott pénz.
