Nem háború ez, hanem sport

VOLESZÁK GÁBORVOLESZÁK GÁBOR
2009.03.06. 23:27
Címkék

A többé-kevésbé zökkenőmentes téli felkészülésből a célegyenesbe fordult a Pécsi MFC, s tavaszi „hadjáratának” nyíltan vállalt kötelezettsége az élvonalbeli feljutás kiharcolása.

„Jó a hasonlat, bár túlzásnak érzem – jelezte a felvetésre Róth Antal, a pécsiek vezetőedzője. – A hadjáratról nekem a háború jut az eszembe, márpedig a futball, úgy vélem, mindig megmarad sportnak. Persze a jó rajt mindkét esetben roppant fontos. Egész télen úgy készültünk, hogy tavasszal elérjük a célunkat, és meg vagyok róla győződve, nincs olyan, hogy idény eleji forma.”

Az NB II Nyugati csoportja favoritjának kikiáltott pécsieknek az esélyesség terhe mellett azzal a ballaszttal kell megbirkózniuk, hogy a Gyirmót mögött egypontos hátránnyal csak a második helyen fordultak.

„Nehéz eldönteni, melyik a jobb: üldözőnek vagy üldözöttnek lenni – gondolkodott Róth Antal. – Erre és arra is hallottam már jó meg rossz példákat, a bajnokság befejezésekor viszont már biztosat is tudok mondani. Nyilván az lenne a legjobb, ha nem kellene odafigyelnünk a riválisainkra. Abból indulunk ki, hogy minden mérkőzésünket meg akarjuk nyerni. Ebbe természetesen beletartozik az is, hogy botlik a Gyirmót, hiszen a huszadik fordulóban saját pályánkon fogadjuk.”

Noha a hétközi, Szombathelyi Haladás elleni Ligakupa-diadal (3–2) kapcsán feltételezhetnénk, hogy a pécsi gépezet már élvonalbeli fordulatszámon pörög, Róth Antal nem szeretne messzemenő következtetéseket levonni a sikeres főpróbából.

„Elismerem, szerdán több öröm ért bennünket, mint bánat – kaptuk a vezetőedzői értékelést. – Minden mást csak általánosságban mondhatok: az önbizalmunknak jót tett a siker, de a földön kell maradnunk, mert máris egy megerősödő ellenfél állja az utunkat.”

A tehetős tulajdonosi körrel, pro licences német szakvezetővel és külföldi légiósok hadával acélosodó Integrál-DAC-nál nem titkolják: rögtön az első fordulóban letörnék a PMFC lelkesedését.

„Túl sokszor ültem már a kispadon ahhoz, hogy izguljak – árulta el a német, kínai és kanadai állomáshelyek után hazánkban szombaton bemutatkozó Marko Maschke. – Óriási hátrányban vagyunk, hiszen kicserélődött a keretünk, és úgy láttam a felkészülési mérkőzéseken, hogy még nem álltunk teljesen össze. Taktikai hiányosságainkat sok futással és fokozott koncentrációval próbáljuk ellensúlyozni. Óva intettem a játékosaimat attól, hogy tartsanak a pécsiektől – a félelem ugyanis rossz tanácsadó…”

Legfrissebb hírek

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
12 perce

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
18 perce

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
28 perce

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
44 perce

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
58 perce

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
1 órája