Hatodik lett a női váltó

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2009.03.06. 23:27
Címkék
Hatodik helyen végzett a Huszár Erika, Heidum Bernadett, Keszler Andrea, Darázs Rózsa összetételű női váltó a rövid pályás gyorskorcsolyázók bécsi világbajnokságán.

A Huszár Erika, Heidum Bernadett, Keszler Andrea, Darázs Rózsa összeállítású váltó a világranglista lezárásakor a hatodik helyen végzett – a magyar csapat így szerezte meg a vb-indulási jogot, hiszen Bécsben csak a nyolc legjobb együttes léphetett jégre a sportág világbajnokságának első napján.

A papírforma érvényesült mindkét elődöntőben, ennek megfelelően a vasárnapi fináléba nem jutott európai kvartett. A második négy váltó helyezési sorrendjéről az elődöntőkben futott idő döntött – a világranglista-5. olaszok Bécsben is gyorsabbak voltak a magyaroknál, így Huszárék végül a hatodik helyen végeztek.

Ám valószínűleg nem lettek volna gyorsabbak az olaszok, ha…

„…a lányok futamát nem lövik vissza tíz körrel a vége előtt. A holland váltó egyik tagja ugyanis elesett, és nem tudott felkelni a jégről. Így hiába voltunk versenyben a kanadaiakkal, s hiába mentünk egészen jó időt, tizenhat kör után megállították a versenyt a bírák, s minden kezdődhetett elölről – mondta Telegdi Attila szövetségi kapitány. – Álmunk akkor teljesült volna, ha odaérünk a második helyre, s vasárnap jégre léphetünk a döntőben. De így sem szomorkodunk nagyon, bár szép eredmény lett volna, ha az ötödik helyen végzünk.”

„Megérdemeltük volna az ötödik helyet – tette hozzá Heidum Bernadett. – Fáradtan vágtunk neki a futamnak a második indítás után, persze így voltak ezzel a dél-koreaiak és a kanadaiak is. A másik elődöntőben futó olaszoknál biztosan jobb időt futottunk volna, ha nincs a hollandok sajnálatos esése.”

A női váltó szereplése így is sporttörténeti, hiszen korábban még sohasem végzett magyar versenyző (csapat) ilyen előkelő helyen.

Pénteken a váltó mellett mind a négy, egyéniben induló magyar versenyző jégre lépett a bécsi Ferry Dusika-csarnokban. Huszár és Heidum, valamint Darázs Péter már az előfutamok során búcsúzott az 1500 méteres táv küzdelmeitől – Darázsnak mindössze három tized hiányzott a továbblépéshez.

Knoch Viktor egyedüli magyarként sikerrel vette az első akadályt, a középdöntőben azonban szabálytalan belépés miatt kizárták a pécsi korcsolyázót.

„Ez a realitás. A világbajnoki mezőny nagyon sűrű, kemény ellenfelekre számíthat minden jégre lépő koris – értékelt higgadtan a szövetségi kapitány. – Kicsit fáradtnak éreztem a gyerekeket, ennek ellenére mindannyian közel álltak a továbblépéshez. Általánosságban elmondható, hogy a futamok utolsó, még továbbjutást érő helyére három-négy versenyző is pályázik, így a szerencsén is múlik, ki jut tovább.”

A bécsi világbajnokság szombaton a legrövidebb, vagyis az ötszáz méteres táv küzdelmeivel folytatódik.

Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
1 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
4 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
4 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
5 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik