Ezereurós kapus bánata

AMLER ZOLTÁN, SMAHULYA ÁDÁMAMLER ZOLTÁN, SMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2009.03.06. 23:27
Címkék
Az Újpest először nyert az NZ Stars otthonában (4–2), így egy lépésre van a bajnoki finálétól. A vendégek ezúttal is rengeteget köszönhettek szlovák légiósaiknak, akik nyolc ponttal zárták a találkozót.

Ezereurós csekk érkezett. Az árfolyamát tekintve a legjobbkor – mosolygott Björn Wallberg, a címzett. Az NZ Stars svéd légiósa a Mol-liga legjobb kapusának járó díjat és az ezzel járó summát vette át a csata előtt. Jobb későn, mint soha…

A mérkőzésen már amúgy sem láthattuk mosolyogni. Egyrészt a fejét védő sisak, másrészt a felettébb kimerítő munkája miatt. Az őt csütörtökön alaposan megmozgató újpestiek ezúttal is beleadtak apait-anyait, javarészt elképzeléseik szerint alakult az első felvonás – leszámítva egy edzőbosszantó védelmi kihagyást, amelyet a válogatott centerének, Roger Holéczynek köszönhetően azonnal góllal büntetett a hazai együttes. Ezzel állt be 1–1-re az eredmény, hiszen még az elején emberelőnyből Borbás Gergely járt túl az „ezereurós” kapus no és az ehhez asszisztáló védelem eszén.

Gólt azután, ahogy jeleztük, sokáig nem láthatott a nagyérdemű. A Stars hiába játszott 1:44 percig kettős emberelőnyben, gyakorlatilag veszélytelen volt a kapura. Ahogy mondani szokták, ezen a szinten luxus… Az Újpest sem járt előbbre, a második harmadban három létszám fölötti helyzetét is parlagon hagyta, még a máskor oly veszélyes, a felek első összecsapását 12 pontjával eldöntő szlovák sora is csak helyzetekig jutott. A képességeiket tekintve a mezőnyből kiemelkedő Vladimír Dubek, Jan Zlocha, Ladislav Sikorcin támadótrió egy esetben járt közel a gólhoz, amikor is szemet gyönyörködtető kombináció végén Sikorcin emelt a kapuba – minő pech, a ketrec éppen nem állt a helyén. Hogy ki mozdította el, mondani sem kell, megoszlottak a vélemények, a szlovákok mindenesetre mérgükben kis híján felfalták a játékvezetőket…

Finoman fogalmazva csapkodó volt a játék (szegény Lencsés Tamás lett ennek az áldozata, sántikálva ment az öltözőbe, a záró etapra már nem is jött ki), nem bírtak egymással az urak, a kapusok biztosan álltak a lábukon.

Az iram dicséretes módon aztán a harmadik harmadban pörgött fel: a sorozatban emberelőnyben próbálkozó Újpest a Stars kapitális bakiját (többen a jégen) követő öt a hármas szituációt értékesítette csaknem félórás gólcsendet lezárva kíméletlenül, mindazonáltal nem véletlenül kiabált ösztönzőleg játékosaival Robert Spisák edző, a nagy akarásnak ezúttal nem nyögés, hanem egyenlítés lett a vége – Gröschl Tamás kaparta ki közelről a gesztenyét. A döntetlen kétségkívül jobban megfelelt volna a játék képének, ám Dubeket természetesen ez cseppet sem érdekelte, az 53. percben a kapu közvetlen közeléből ütött góljával eldöntötte a találkozót. Juraj Kadlubiak üres kapus, saját harmadából szerzett találata már csak hab volt a lila-fehér tortán. Először nyert a Stars otthonában az Újpest – szempontjából a lehető legjobbkor. Boldog vendéghokisok, lehorgasztott fejjel távozó házigazdák indultak haza. Wallberget is „csak” az ezer euró vigasztalta. Azért érthető, nem?

Legfrissebb hírek

Gálfi Dalma nyerte a magyar rangadót, és feljutott a US Open főtáblájára

Tenisz
32 perce

Az egyik leginnovatívabb elemzői platform segíti Gera Zoltánék munkáját Kecskeméten

Labdarúgó NB II
49 perce

Liga 2: idegenben született meg a Sepsi első sikere

Minden más foci
58 perce

Varga Tibor Erik: Rengeteg energiát adnak a szurkolók

Egyéb autó-motor
1 órája

Elkezdődött a női röplabda-világbajnokság – a mieinknek is ott lenne a helyük

Röplabda
1 órája

NS-köszöntés: Szekeres István 80 éves lett

Egyéb egyéni
1 órája

Öttusa: világbajnoki bronzérmes az U19-es leánycsapat Litvániában

Utánpótlássport
2 órája

Úszás: a péntek se a mi napunk volt az ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik