A tavaly decemberi, macedóniai Európa-bajnokság befejezése óta először lépett pályára a magyar együttes, s a 2009-es premierhez a szövetség vezetői jobb helyszínt nem is választhattak volna Ózdnál. A borsodi városban már sokszor bizonyították, hogy nagyon szeretik a kézilabdát, nem csoda, hogy ezúttal zsúfolásig megtelt a sportcsarnok. Az alaposan megfiatalított magyar válogatott ugyancsak zsenge korú ellenféllel találkozott, s ahogy Imre Vilmos elmondta, Szlovénia stílusa némileg hasonlít a júniusi Eb-selejtezőben a mieinkre váró szlovák válogatottéra. Így kedvező modellezési lehetőség kínálkozott a szövetségi kapitány és csapatunk számára a sorsdöntő kvalifikációs párharc előtt. Persze a világbajnoki selejtezőkig nagyon sok idő van hátra, a Pannon-kupán még nyugodtan kísérletezhet a csapatot dirigáló szakmai stáb.
Jó iramban kezdődött a találkozó, s hamar kiderült, hogy futóedzésnek mindenképpen megfelelő lesz a hatvan perc, hiszen mindkét együttes gyorsan, sőt talán túl gyorsan is próbálta befejezni támadásait. A védekezésre viszont nem túlzottan ügyeltek a játékosok, a kapusok mindkét oldalon sűrűn kerültek kiszolgáltatott helyzetbe. Szamoránsky Piroska ellenállhatatlanul találta meg a réseket a szlovénok között, a megfázással bajlódó Görbicz Anita pedig biztosan értékesítette a megítélt büntetőket, így hamar meglépett Magyarország (8–4). Még nagyobb is lehetett volna a különbség, de a mieink átlövői sokszor céloztak pontatlanul. Aztán a szélsők percei következtek, a lábizomhúzódásából éppen csak felgyógyuló Vérten Orsolya és a jobb oldalon Kovacsicz Mónika is megvillant, s mivel a kapuban Pastrovics Melinda is bemutatott néhány bravúrt, tovább nőtt az előny. A néha flúgos futamra emlékeztető első félidő végén 20–14-re vezetett a hazai együttes, a nézők pedig önfeledten örültek a sok gólnak, cseppet sem zavarta őket a magyarok néha több sebből is vérző védekezése.
A második játékrészre sort cserélt Imre Vilmos, és a három újonccal (Orbán Adrienn, Cifra Anita, Bognár Barbara) felálló csapat is növelte a különbséget. Herr Orsolya remekül védett, míg a balkezes átlövő (végre újra van ilyen a válogatottban!) Sopronyi Anett szórta a gólokat.
Ekkor már sokkal keményebbnek tűnt a magyar válogatott védekezése is, s az újonc Orbán növelte tízgólosra az előnyt (32–22).
A tipikus edzőmeccset végigszurkoló, roppant lelkes ózdi publikum legnagyobb örömére a hajrában sem vett vissza a tempóból Imre Vilmos csapata, amely végül 37–25-re nyerte meg az idei első hivatalos meccsét.
A Pannon-kupa csütörtökön Felsőzsolcán a Szlovénia–Svédország meccsel folytatódik (amelyet a magyarok is megtekintenek), majd a torna záró napján, pénteken a mieink Miskolcon (18 óra, tv: Sport1) játszanak a svédek ellen.