A világ pénzéért sem

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2009.03.05. 01:36
Címkék
Hová megy Franck Ribéry? Az elmúlt hetekben ez az aktuális téma a játékosátigazolásokra mindig oly érzékeny külföldi sajtóban. Csakhogy a jelek szerint ez már nem téma, mert a francia klasszis a Bayernnél marad. Legalábbis Karl-Heinz Rummenigge így véli.

Anélkül, hogy valamennyi bejelentkező csapatot fölsorolnánk, kiragadunk két példát. Az idény végén visszavonuló Pavel Nedved utódját kereső Juventus szerint Franck Ribéry lesz az optimális megoldás a csapat számára; a Barcelona már meg is állapodott a Bayern München univerzális francia labdarúgójával, aki négy évre elkötelezte magát a katalánokhoz.

Ezzel szemben Karl-Heinz Rummenigge, a német klubot működtető gazdasági társaság elnöke határozottan kijelentette, hogy egyrészt Ribérynek elege van a nemzetközi sajtóban felröppenő álhírekből (ezt maga a játékos is megerősítette), másfelől a francia futballista nem lesz a Barcelonáé.

„Jó barátom, Joan Laporta, a Barcelona elnöke hívott fel, s cáfolta a Ribéryvel kapcsolatos spekulációt. Sem a játékos, sem ügynöke nem vette fel a kapcsolatot a katalán klubbal, innentől kezdve pedig nincs miről beszélni. Francknak így is éppen elég elfoglaltsága van, senkinek sem tetszik, ha naponta más és más csapattal hozzák hírbe. Különösen neki nem” – jelezte Rummenigge, hogy a maga, illetve a maguk részéről törölték a München–Barcelona „járatot”.

Ám mi a helyzet a Juventusszal? Noha az elöljáró nem beszélt a futballista esetleges toriniói szerződtetéséről, a Ribéry Münchenben maradását firtató kérdésre a lehető legkonkrétabb választ adta: „Kétezer-tizenegy június harmincadikáig szól a szerződése, és addig nem kívánjuk őt eladni egyik csapatnak sem. A világ összes pénzéért sem.” A németeknek pedig általában lehet hinni. A kérdés csak az, hogy ha Ribéry a következő egy évben nem nyer jelentős trófeát a Bayernnel (értékesebbet, mint mondjuk a bajnoki cím...), valóban kihúzza-e szerződése lejártáig. Mert az teljesen nyilvánvaló, hogy adott esetben a müncheni vezérkar nem játszhatja el vele ugyanazt, mint a közelmúltban Lukas Podolskival.

Legfrissebb hírek

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
23 perce

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
52 perce

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
7 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
7 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
7 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
7 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik