A légiósokra kell odafigyelni

R. B. B.R. B. B.
2009.03.03. 23:54
Címkék

Már az elődöntőnél járnak a női LEN-kupa küzdelmei, s rendkívül örömteli, hogy magyar csapat is van a legjobb négy között. A bajnokságot vezető Dunaújvárosi Főiskola-Elco-DVCSH a Tomaskovics Eszterrel felálló görög Olympiakosszal küzd a döntőbe kerülésért. Az első mérkőzést szerdán 19 órától Dunaújvárosban rendezik, a visszavágóra két hét múlva Pireuszban kerül sor.

„Vizsgám volt, azért nem tudtam felvenni a telefont. Három órát írtam, már nagyon vártam, hogy kijöjjek, most pedig rohanok haza és edzésre – mondta Brávik Fruzsina, a dunaújvárosiak válogatott centere. – Nem gond, hogy egy nappal a meccs előtt vizsgám van, sokszor jó egy kicsit kizökkenni. Örültünk a Honvéd szombati legyőzésének, de hétfőn már próbáltunk visszaállni a rendes kerékvágásba. Mostanában csak kemény meccseink vannak, hetente kettő is, nehéz mindig jól játszani. Az a fontos, hogy legalább két-három ember vigye a csapatot, és a többiek se pólózzanak gyengén. Szerdára is ez a tervünk.”

Brávik Fruzsina elmondta, keveset tudnak az Olympiakoszról, nem sikerült videót szerezniük róla. Ami biztosnak tűnik, hogy a légiósokra (a holland és a kínai vendégmunkás mellett Tomaskovics Eszter erősíti a görögöket) kell figyelniük. Mióta a center ötöt vágott a negyeddöntő visszavágóján az Ortigiának, az öltözőben is téma jó góllövőformája, de hangsúlyozta: a győzelem sokkal fontosabb, mint hogy hányszor talál a kapuba.

„Ha nyernénk, már nagyon örülnék, ha pedig hárommal vagy néggyel, tényleg remek lenne” – reménykedett a válogatott játékos.

Legfrissebb hírek

Amikor Sócrates doktor térdre kényszerítette a nagy Szovjetuniót – vb-videók

Minden más foci
4 perce

Tornádóveszély zavarta meg az angol válogatott napját

Foci vb 2026
19 perce

„Minden idők legjobb EOC-közgyűlését rendezték Budapesten” – Szpiros Kapralosz elnök az NS-nek

Egyéb egyéni
31 perce

Drónok, kamerák, mikrofonok – így fest majd a játékvezető 2030-ban

Foci vb 2026
50 perce

TCR World Tour: Michelisz dobogón a második spanyolországi versenyen

Egyéb autó-motor
55 perce

„Most már tudja a világ, hol van Curacao” – büszke hazájára a tízszeres válogatott támadó

Foci vb 2026
1 órája

3x3-as kosárlabda Eb-selejtező: harmadik győzelmével az elődöntő küszöbén a magyar női csapat

Kosárlabda
1 órája

„Nehéz szívvel hagylak el benneteket” – Laura Glauser elköszönt a Fradi családtól

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik