A jó futballhoz nem elég a világbéke

A hét végén melyik meccsre ment volna?A hét végén melyik meccsre ment volna?

Alighanem a Vasas–Újpestre – válaszolta Kisteleki István.

Amúgy szívesen jár mérkőzésekre?

Persze. Nemcsak az élvonalban lévőkére, de bármelyik kiscsapat meccsére szívesen megyek, a Gázművekén például gyakran felbukkanok.

Gyanítom, az országban másoknak is lett volna kedvük a stadionokban tölteni az időt, ha önök már kedden nem halasztják el a fordulót. Nem döntöttek elhamarkodottan?

Magyarországon a labdarúgó-szövetség nehezen csinálhatna bármit is, amibe ne kötnének bele. Szerintem korrekt döntés volt, ám ezzel együtt levonjuk a tanulságot, hogy lehettünk volna türelmesebbek is.

Ez nem ellentmondás?

Nem. Higgye el, az első forduló után nagy nyomás nehezedett ránk, hogy kíméljük a pályákat és a játékosokat. Engedtünk a nyomásnak, majd döntésünket azok is bírálták, akik korábban kikövetelték.

Ez hogy lehet?

Ezt kérdezem én is. Az első forduló előtt mi erőltettük, hogy legyenek meccsek, a klubok nem akartak játszani. Aztán hétfőn leesett a hó, és sorra kaptam a telefonokat, hogy halasszunk, mert így nincs értelme futballozni. Kedden csak úgy dönthettünk, hogy vagy mindenki pályára lép, vagy senki sem. Ha egy-két csapat úgy folytatta volna az idényt, hogy mindkét meccse elmaradt, akkor a pótlásra kevés alkalmas időpont miatt talán végig csonkán zajlott volna a bajnokság, ezt pedig, azt hiszem, érthető okból nem akartuk. Biztosítékot senki sem adhatott, hogy mindenki tud a hét végén mérkőzést rendezni, ezért mi a kisebbik rossz mellett döntöttünk. Ez senkinek sem okozott hátrányt, legfeljebb egy hetet csúszik a program, de azt mondom, ennél nagyobb csapás sohase érje futballunkat.

De nem szomorú, hogy ennyire kiszolgáltatottak vagyunk, és néhány napos hóesés több hónap programját képes felborítani?

Dehogynem. A legégetőbb gond, hogy az infrastruktúra állapota riasztó a játékosok és a nézők szempontjából is. Ilyen körülmények között a futballisták nem képesek teljesítményük maximumát nyújtani, a nézők sem szívesen mennek ki a lepukkant lelátókra, nincs igazi futballhangulat, ami pedig ismét visszahat a teljesítményre.

Sokan vágnák rá erre kapásból: régen azért egy tavaszi idénynyitóra ugyanilyen vagy még rosszabb stadionokba és hasonlóan zord idő ellenére is tízezrek mentek ki.

Ez a felvetés nekem sántít. A régi evidenciák ma már az élet más területein sem működnek. Az érvben nem a realitást, hanem a nosztalgiázást fedezem fel, ami viszont labdarúgásunk egyik rákfenéje. Ne mutogassunk vissza évtizedekkel korábbra, azóta merőben megváltoztak az igények, azokkal a módszerekkel és igényekkel ma már semmire sem megyünk. Illetve csak ott tarthatunk, ahol tartunk. Valamelyik televízióban láttam, hogy az MTK játékosai – a magyar bajnokról beszélek! – tolták le a havat a pályáról, és a beszámoló ezt pozitív példának állította be. El tudja képzelni, hogy azoknak a csapatoknak a játékosai, akikkel mi találkozunk a nemzetközi porondon – és a szurkolók elvárják legyőzésüket –, ilyen amatőr körülmények között készülnek a profi követelmények teljesítésére?

Természetesen nem, de mit tesz az MLSZ annak érdekében, hogy a klubok ne kényszerüljenek ilyen nevetséges helyzetbe?

Maradéktalan megoldást nem kínálhatunk, de segíteni tudunk. Kevés nyavalyogni, hogy itt