A döntés napja

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2009.03.03. 00:33
Címkék
Ragaszkodik a papírformához a jégkorong ob I mezőnye, egyedül a harmadik és negyedik kiemelt bonyolódik hárommeccses párharcba, az első és a hatodik, valamint a második és az ötödik már végzett a középdöntővel.

Az egyik továbbjutó az alap- és középszakaszgyőztes Újpest, amely két sima győzelemmel lépett át az Alba Volán II-n (8–3, 4–0), az NZ Stars pedig a Miskolci Jegesmedvék ellen nyert két szoros mérkőzésen (5–4, 3–2). Ám a DAB.Docler és a Ferencváros csatája egyelőre kiegyenlített, legalábbis abból a szempontból, hogy mindkétszer a pályaválasztó csapat győzött: előbb az Újváros (6–2), aztán a Fradi (8–5). Kedd este hattól azonban minden eldől, hiszen a középdöntő az egyik fél második győzelméig tart.

„Nem hiszem, hogy lelkileg nagyon le lennénk törve – kezdteTőkési Lajos, az Acélbikák egyik öreg rókája. – Számíthattunk rá, hogy nehéz meccs lesz a vasárnap esti, mert a Fradi kiszámíthatatlan, otthon veszélyes csapat. Ám ha a harmadik meccsen fegyelmezetten játszunk, akkor nyerni fogunk. Nincs egyetlen sérültünk sem, hála Istennek. Hétfő délelőtt az edzésen átvettünk néhány apróságot, taktikai variációkat gyakoroltunk, de nem készülünk újdonsággal.”

Természetesen a súlyos szemsérülése után lábadozó csapatkapitány, Szilassy Zoltán nem játszhat a DAB-ban. Ezenfelül a zöldek reményét táplálhatja, hogy az első meccsel ellentétben a másodikon nem kaptak, hanem lőttek gólokat emberelőnyből, sőt ezúttal még hátrányból is.

„A hangulatunkkal nincs gond, jót tett a vasárnap esti mérkőzés – kezdte mondandóját Hoffmann Attila hétfő délután, a társak csatazajával a háttérben, éppen az edzéssel végezve. – Fel vagyunk dobva, ám nem vár ránk könnyű meccs. Számolgattuk, hogy két és fél éve nyertünk legutóbb Újvárosban, szeretnénk megtörni ezt a rossz sorozatot. A DAB jó képességű játékosokból álló, gyors hokit játszó csapat, amely kanadai edzővel próbálgatja új stílusát, amelyet viszont legutóbb jó védekezési taktikával semlegesíteni tudtunk. Ezt tervezzük most is. Az külön öröm, hogy mostanság én is eredményes vagyok, de ez ugyanannyira a sorom másik négy tagjának az érdeme, mint az enyém. Ami még kiemelendő, hogy már az összes sorunk képes hozzájárulni a sikerhez.”

A párharc továbbjutójára az Alba Volán nagycsapata vár a csütörtökön kezdődő elődöntőben, a másik ágon Újpest–NZ Stars párharc lesz.

Legfrissebb hírek

Svájc az egyetlen jelölt a 2038-as téli olimpia megrendezésére

Téli sportok
1 perce

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
4 perce

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
43 perce

NFL: visszavág a Seahawks a Patsnek és megnyeri a Super Bowlt? – vendégünk Kun Zsolt „Maka”

Amerikai sportok
56 perce

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
59 perce

Az első 100-szorosok, 3. rész, Didier Deschamps: mindenki Abel Xavier kezezésére emlékszik

Képes Sport
1 órája

Sportlövészet: kezdődik az U16-os és U18-as Eb Burgaszban

Utánpótlássport
1 órája

A Salzburg sportigazgatója Redzicről: Gyors és tanulékony!

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik