Óriási meglepetésre nem tudta megszerezni első euroligás győzelmét a ZF-Eger csapata. Marseille a labdarúgásban is kellemetlen emlékű városnak számít, de az egriek is sokszor emlegették a decemberi 9–9-es döntetlent, amely a továbbjutásról szőtt álmokról való lemondást jelentette. Az Euroliga D-csoportjának 5. fordulójában a harmadik helyért küzdhetett tehát a két vetélytárs.
Az egri klubvezetőség az elmúlt hetek sikertelensége miatt ingyenessé tette a belépést, hogy kiengesztelje a szurkolókat. A vendég franciáknál Tromler Miklós is sapkát húzott, akitől megtudtuk, hogy folyamatban van francia állampolgárságának megszerzése, így rövidesen a francia válogatottban szerepelhet. Az egrieknél Varga II Zsolt az egyik edzésen kisebb vállsérülést szenvedett, így inkább pihentette Gerendás György vezetőedző.
A hazai bajnokságban botladozó hevesiek jól kezdtek, 4–1-re megléptek az elején, de a szívós és harcos franciák a másodiknegyedben egyenlítettek. A fordulás után négy perc telt el gól és kiállítás nélkül, majd az eredménytelen támadások után Mickael Bodegas törte meg a gólcsendet: centerből egyenlített,Frédéric Audon távoli találatával pedig már a franciák vezettek.
Az utolsó negyedben is jól használta ki az előnyöket a vendégcsapat, és 9–8-ra vezetett az utolsó percben, Kiss Csaba azonban legalább egyenlíteni tudott.
Decemberben sokan feltették a kérdést: egy Eger szintű csapat hogyan tudott Marseille-ben ikszelni? Szombat este választ kaptunk rá: gyenge védekezéssel, alapvető hibákkal, kihagyott helyzetekkel, no és egy harcos francia csapat is kellett hozzá.