Futball helyett pereskedés

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2009.02.23. 01:24
Címkék

Lesz Dunaújvárosban minden: hangos vita, per, meg még ki tudja, mi. Ugyanakkor futball jó ideig nem. A piros-fehér klub – amely 2000-ben megnyerte a bajnokságot – gyakorlatilag megszűnt, így a tavaszi szezonban már nem áll ki az NB II Nyugati csoportjában a bajnoki meccsekre. Mint arról korábban beszámoltunk, a korábbi tulajdonos, Héger István a győri DAC-ot támogatja a jövőben, a város képviselő-testülete pedig lényegében kizárta a stadionból a labdarúgókat.

A Dunaújváros a 15., vagyis utolsó előtti helyen zárta az őszi szezont – az eredményeit meghagyja a szövetség, míg a tavasszal 3–0-s gólkülönbséggel kapják majd meg a három pontot az ellenfelek.

Szóval játék nem lesz – nem árt megjegyezni: 1952 óta folyamatosan volt jegyzett futball Dunaújvárosban… –, ám perekre még számíthatunk. Andics József, a tulajdonosi jogokat gyakorló Dunaújvárosi Kohász elnöke elmondta, hogy bizony perre mennek a várossal, mert az önkormányzat nem teljesítette törvényben meghatározott kötelességét. A sportvezető állítja, ügyvédei szerint jó esélye van annak, hogy a klub győztesen jön ki a hivatal elleni perből, de ettől még nem támad fel a labdarúgás.

„Nincs itt már futball, és jó ideig nem is lesz – fogalmazott Andics József. – Még azt sem tudom megmondani, hogy mi lesz a stadionnal. Egyszerűen nincs perspektíva. Fogalmam sincs, hogy mit tervez a város képviselő-testülete. A felnőttegyüttesből már mindenki elment, a fiatalok pedig még itt vannak, de nekik sem jobb a helyzetük. Az utánpótlás is ellehetetlenül, vége van itt mindennek. És tartok tőle, hogy nem csak a labdarúgóklub jár így: féltem a kézilabdacsapatokat is.”

Az egyesület elnökének szavaiból kiderül, hogy a dunaújvárosi felnőttkeret gyakorlatilag eltűnt. A játékosok új klubokat kerestek maguknak: volt aki az NB II-ben, de olyan is, aki csak alacsonyabb osztályban talált magának együttest. Az U17-es és az U19-es gárdába tartozó fiatalok pedig mostoha körülmények között készülnek, hiszen ők sem használhatják a néhány évvel ezelőtt felújított újvárosi arénát. Az ifik hamarosan a közeli Pánhalmán találhatják magukat; ott a megyei I. osztályban, vagy ha sikerül a csapatnak a feljutás, akkor később az NB III-ban szerepelhetnek.

Legfrissebb hírek

Fázós este, könyökös és egy gól a Kisvárda–PAFC bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
1 perce

Futsal-vb-selejtező: továbbjutott csoportjából a magyar válogatott

Magyar válogatott
11 perce

Valverde távoli gólja után Arda Güler közelről talál be a Valencia kapujába

Spanyol labdarúgás
16 perce

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőáztatta, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
21 perce

Gyász: elhunyt Rothermel Ádám háromszoros magyar bajnok, olimpiai ezüstérmes labdarúgó

Labdarúgó NB I
40 perce

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
43 perce

Három pontot szerzett Kisvárdán, és a tabella élére állt a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
1 órája

Kiss-Gebora Flóra bronzérmes a short track junior-világkupán

Utánpótlássport
1 órája