A Standard sem verhetetlen

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2009.02.23. 01:24
Címkék

A Szuperkupa (1–3) és a liege-i bajnoki (1–2) után hazai pályán a Standard Liege fölé kerekedett a bajnoki címe visszahódításáért küzdő Anderlecht, és négy pontra növelte előnyét. A címvédővel szemben tétmeccsen 2007 áprilisa óta nyeretlen brüsszeliek kétszer is rohantak az eredmény után, de amikor magukhoz ragadták a kezdeményezést, nem engedték ki a kezükből.

Pedig nem volt egyszerű, mert rendre a félidők elején kaptak gólt, védelmi hibákat követően. Az elsőnél Juhász Roland is ludas volt, de arra, miként Dieumerci Mbokani góljára is orvosságot hozott Mbark Buszufa. A marokkói középpályás szabadrúgásból, majd Jonathan Legear passzából is betalált, utána pedig már nem lehetett megállítani a hazai hengert. Marcin Wasilewski tizenegyesből már az Anderlechtet hozta kedvező helyzetbe, majd a negyedik meccsén a negyedik gólját szerző Tom De Sutter lefutottá tette az összecsapást.

Az Anderlecht ezzel ötösre nyújtotta győzelmi sorozatát, miközben Bölöni László alakulata egyre inkább megroggyant bokszolóra emlékeztet. Szerdán az UEFA-kupában a portugál Braga mért 3–0-s csapást rá, mostani vereségével pedig bajnoki esélyei csappantak meg jelentősen.

Legfrissebb hírek

NB I: 12 év után nyert újra magyar edző, 20 év után ismét újpesti a gólkirály

Labdarúgó NB I
17 perce

Kick-box vk: a tíz magyar aranyból négyet Bumba Mason szerzett

Egyéb egyéni
24 perce

Szalai Gábor: A Fradinak mindig bajnoknak kell lennie

Labdarúgó NB I
38 perce

Rossz hír a bosnyákoknak: kihagyhatja vb-t a korábbi debreceni és diósgyőri csatár

Foci vb 2026
46 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája

Csata a berohanó ultrákkal – nem így képzelte a búcsút a Nantes klublegendája

Francia labdarúgás
1 órája

Ez egy ilyen nap? Redzic Damir klubja is menesztette edzőjét – hivatalos

Minden más foci
1 órája

Matthäusnak és Lahmnak nem tetszik a német keret kihirdetésének időzítése

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik