A Hamburg kikötött a tabella első helyén

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
2009.02.23. 01:24
Címkék
Ha február 7-én nem szórakozza el 2–0-ról a Karlsruhe elleni bajnokiját (3–2-es vereség lett a vége), most öt ponttal vezetné a Bundesligát a Hamburg. Pánikra mindenesetre így sincs ok az északi kikötővárosban, a Leverkusen felett aratott diadallal két pont a Jol-csapat előnye – és négy a címvédő Bayern München előtt.

Ha volt is, vasárnap estére minden bizonnyal a maradék esélyét is elveszítette a bajnoki cím elhódítására a Bayer Leverku-sen. A saját stadionjának bővítése miatt a hazai meccseit Düsseldorfban játszó együttes ezúttal a Bayern München legnagyobb riválisát, a Hamburgot fogadta, és hiába futballozott időnként nyomasztó mezőnyfölényben, egy jobb és egy bal láb megpecsételte a sorsát.

De úgy is fogalmazhatnánk, hogy Marcell Jansen. A nem különösebben gólerős, alapvetően balhátvédet játszó, többek között a Bayernben is megforduló labdarúgóból Martin Jol edző középpályást faragott, és idénybeli első, majd második – összességében pedig hetedik – Bundesliga-góljával az élre repítette a HSV-t, a Leverkusent meg valószínűleg „kizárta” a versenyfutásból. A 18. percben egyszer csak elé került a labda, a tizenhatos vonalánál csinált még egy cselt, majd jobbal, nagy erővel kilőtte a bal alsó sarkot; a Ba-yer sorozatban a tizedik bajnokiján kapott gólt. Igaz, erre még volt válasza: erőszakos labdaszerzés után Manuel Friedrich kanyarította a labdát középre, ahol az egyik legjobb német csatár, Patrick Helmes klasszisokra valló mozdulattal, Joris Mathijsen szorításában a kapu bal oldalába pörgetett; a 24 éves futballistának ez volt az idénybeli 16. találata, és már csak kettővel van lemaradva a térdsérülése miatt hónapokra kidőlő Vedad Ibisevic (Hoffenheim) mögött.

Ekkor bizonyára sokakban felvetődött, hogy a Bayern München legendás szerencséje miatt döntetlen marad az eredmény – de nem így történt, sőt a bajorok szempontjából a „rossz” csapat szerezte meg a győztes találatot. A lüktető, sok játékmegszakítás jellemezte összecsapás 66. per-cében Jansen a klasszikus időket idézve a másik lábával is pontos kapáslövést eresztett meg Castro mellől – illetve hárompontosat, ezzel győzött ugyanis a Jerome Boateng kiállítása miatt tíz emberre fogyatkozó HSV, a legutóbbi hat bajnokijából immár az ötödiket megnyerve.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
4 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
4 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
4 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
5 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
5 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
6 órája