Nagyot harcoltak
Nem tudtuk eldönteni: a mí nusz öt Celsius-fok, a miskolci kocsonyafesztivál vagy a szépen hangzó edzői ígéretben (a 2005 után a kispadra visszatérő Gálhidi György agresszíven védekező, kreatívan támadó csapatot építene) kétkedő szurkolói lélek volt-e az oka, hogy a szombat kora esti nézőszám lényegesen elmaradt a várttól – pontosabban a diósgyőri átlagtól.
A játéktér minőségét ellenben nem érhette kritika, noha a korábbi diósgyőri szakvezető, a jelenleg a ZTE-t irányító, Miskolcra leruccanó Csank János a játéktér talajára vonatkozóan némiképp visszafogottan nyilatkozott a mérkőzés előtt, mondván: „…ez nem lesz jó.” A mesteredző is tévedhet, a miskolci létesítmény pályáját látva tudniillik az volt az érzésünk, hogy a helyi pályamunkások és rendészek a természet törvényeire is rácáfoltak – ha a hőmérséklet nem is, a talaj az áprilist idézte.
A korábban a miskolciakat is szolgáló, pénteken megygyilkolt kapus, Nota Gyula emléke előtt egyperces csenddel adózott publikum, majd következett a játék, és a közönség feleszmélve a gyászból rögvest gyors diósgyőri támadásoknak tapsolhatott. Úgy tűnt, a REAC nem adja meg magát egykönnyen, rákospalotai részről ugyanis néhány gyors, létszámfölényes kombináció emlékeztetett a 15. fordulóban a Hungária körúti bajnokit 2–0-ra megnyerő csapatra. Persze ez nem is volt csoda, hiszen ez volt az edzői elvárás: „Duplán dolgozik
bennem a drukk, talán úgy, mint tizennégy évesen, az első koncertemet megelőzően… – fogalmazott Hevesi Tamás, a REAC élvonalbeli első „fellépése” előtt álló vezetőedzője.
– Olyan emberekre van szükségem, akik azt akarják, amit én: az első osztályban tartani a REAC-ot. Ha kell, ezért néhány poszton gondolkodás nélkül változtatok, mint most is: az FTC elleni Ligakupa-meccsel néhányan kiírták magukat a kezdőből.”
Hogy a közvéleményt megosztó tréner (a leggyakoribb bírálat: döntse már el végre, edző vagy zenész akar lenni…) jó érzékkel változtatott, azt a Honma Kazuo találatát követő percek igazolták: a REAC tulajdonképpen nem is reagált a bekapott gólra, ment tovább, és rövid időn belül egyenlített.
Ami a szünet előtt ment, a fordulás után már nem: a tizenegyesből ismét előnyt szerző DVTK nem engedte kapuja közvetlen előteréig a REAC-ot, amely Takács Péter gólja után már képtelen volt váratlan húzásra, a kettős csere sem segített a rákospalotaiakon.
Hevesi Tamás előzetesen hatpontos mérkőzésnek titulálta a szombati összecsapást („…ez csupán egy csata, ezen kívül tizennégy vár még ránk, a háború csak akkor dől el, de ez tetemes ponthátrányunk miatt mégis kivételesen fontos ütközet, a győzelem lendületet adhat”), amelyen összességében a vendégek meglehetősen távol álltak a sikertől, lévén védekezésben még elfogadhatóan teljesítettek, támadásban viszont egyáltalán nem.
Az Abaújszántóról ajándékba kapott, kis demizsonnyi hatputtonyos aszú elszopogatása közben ezen is törheti majd a fejét a szakvezető – és a vállalt feladat sziszifuszi voltán.
