A bosszúnál előrébb való a siker
A kurta és furcsa ománi „kirándulás” végállomása Miskolc lett: a közel-keleti portyáról első szóra hazatérő Gálhidi György 2005 ősze után újból a Diósgyőr kispadján ül élvonalbeli bajnokin. A sors különös játéka, hogy decemberben még úgy tűnt, az 55 esztendős szakember a tavaszi nyitányon éppen a piros-fehérek aktuális ellenfelét, a Soproni Liga utolsó helyére szoruló REAC-ot dirigálja. Rákospalotán viszont a rutin és tapasztalat helyett a fiatalos lendület s így Hevesi Tamás vitt mindent. Hiába hitte Gálhidi György, hogy ő lesz a befutó, az utolsó utáni pillanatban második helyre szorult a kétszemélyes versenyfutásban. Nem titkolta, hogy bántotta az elutasítás – de máris itt a vissza nem térő alkalom, hogy elégtételt vegyen a „tüskéért”.
Csakhogy Gálhidi György nem az a fajta, aki bosszúra szomjazik.
„Személyes ügyeimet nem helyezhetem a csapat érdekei elé – érvelt a DVTK edzője. – Sokadrangú szempont csupán, hogy bizonyítsak a rákospalotaiaknak. Ez az epizód újévkor lecsengett, ma már sokkal fontosabbnak tartom, hogy jól rajtoljunk.”
A játékon azonban volt (és van is még) mit csiszolni, ám ettől függetlenül is lesz miért aggódniuk a vendég sárga-kékeknek: a kiesés réme fenyegeti a csapatot, és a közvetlen riválisok között számon tartott DVTK elleni esetleges kudarc mindjárt a tavaszi „túlélőtúra” elején megpecsételné a palotaiak sorsát.
„Sajnos számolnunk kell azzal is, hogy hátrányunk tizennégy pontra nő a diósgyőriekkel szemben – ismerte el Kutasi Róbert, a REAC klubigazgatója. – Célunk így is az életben maradás! A télen olyan körülmények között készültünk, amelyek méltatlanok egy élvonalbeli csapathoz. Pályagondokkal küszködtünk, a szűk, tizennyolcas keretünk sérülés és betegség miatt megfogyatkozott. Sokkal súlyosabb gondjaink vannak annál, mint hogy az ellenfél kispadján éppen Gálhidi György ül…”
