A hír szerfelett elszomorító. Az Újpest labdarúgóinak a mezén ezentúl már nem virít a világot átszövő logisztikai cég emblémája, a szponzori szerződés lejárt, a támogató köszöni szépen a lehetőséget, de nem támogat tovább, a gazdasági válság miatt kivonul a sportból, tehát szó sincs személyes ügyről, azaz nem az Újpestre orrolt meg valamiért. Az eddig sportra, egész pontosan sportban megjelenő reklámra fordított pénzét dolgozói átképzésére költi, ez számára fontosabb, és a döntésért rosszalás sem illetheti. Ettől persze a lilák nyilván nem szökdécselnek örömükben, hiszen a cég évente ötvenmillió forintnál is többet utalt át a klub számlájára, és ez enyhén szólva is érzékeny veszteség. Sportlap lévén most talán az lenne a kézenfekvő, ha ostoroznánk a kegyetlen, pénzéhes multikat, akiknek a szívét nem dobbantják meg a szép sportsikerek a profit utáni kíméletlen hajsza közben. Ha emlékeztetnénk azokra a cégóriásokra, amelyek a rendszerváltás után privatizálták a gyárakat, a szocialista sport bázisait, és emiatt klubok, szakosztályok tűntek el a történelem süllyesztőjében. Ám azt hiszem, ez most tévút lenne: a helyzet nem ugyanaz. Eszembe jut az egyik csapatnál reklámozó üzletember, akitől néhány éve megkérdeztem, tud-e róla, hogy akár csak eggyel több autót is eladott, mert látja két-háromezer ember a tábláit a meccseken, mire ő vállat vont, és azt felelte: az elnök gyerekkori barátja, és ennyi belefér a cég büdzséjébe. A válság elhozta azt a pillanatot, amikor már nem fér bele. Aligha érdemel szemrehányást bármelyik üzleti vállalkozás vezetője, hogy amikor a sportszponzorálásnak nevezett álreklámozás és a munkahelyek megőrzése, a dolgozók egzisztenciája között kell választania, akkor az utóbbi mellett dönt. Ettől persze a futball számára vészjósló jelzés minden ilyen eset. Közönség, ergo jelentős jegybevétel nincs, a marketingjogok értékesítése talán csak egy-két hónap kiadásait fedezi, és ha a szponzorok is elfogynak, a tulajdonosokat is fojtogatja a válság, cudar idők elé nézünk. Pontosabban: még cudarabbak elé.
