Viszlát, Madárka!

„Adio Pasarila, Viszlát, Madárka!” – emel magasba egy transzparenst a B-közép. A fanatikusok a maguk módján gyászolnak: egytől egyig fekete felsőt viselnek, azonban a Marian Cozmát éltető rigmusok – egyelőre – nem hangzanak fel. De csak azért nem, mert a kezdés előtt (és a mérkőzés közben) nem akarnak még nagyobb terhet rakni a játékosok vállára azzal, hogy imádott társukra emlékeztetik őket. Ellenben az egész csarnok zúgja, hogy „Veletek vagyunk, győzni akarunk!”, no meg „Gyerünk, gyerekek, egy ország veletek”. Hozzáfűzhetnénk: Románia, Horvátország és Szerbia is!

Egy perc van vissza a kezdésig. Hatezren adóznak néma főhajtással egy 26 éves fiatalember emlékének. Egy percbe sehogy sem fér bele 26 esztendő… Egyetlen perc arra elegendő, hogy egy mosolyt, egy gólt, egy közös élményt felidézzen az ember. Igaz, annyi azért eszébe jut még: ennek nem így kellett volna történnie. A nagyobb eredményjelzőn Marian Cozma fotója jelenik meg. Veszprémben megszokott kép ez. Csak az a fekete szalag ott, a jobb felső sarokban még egyszer sem volt rajta...

A León indítja a meccset, a B-közép egyik pillanatról a másikra piros-fehérbe borul. A fekete trikókat ugyanis leveszik a drukkerek – belül gyászolnak tovább. Dejan Perics ziccert hárít, Marko Vujin bevágja az első hetest, Gulyás Péter egy kiharcolt büntetőt követően úgy őrjöng, mintha a világbajnoki finálét döntötte volna el, a publikum a második heteséhez készülődő Vujint ugyanúgy ünnepli a lövés előtt, mint az elpuskázott kísérlet után, Eklemovics Nikola szárnyal – vezet is a Veszprém.

Perics megint nagy bravúrral hárít, aztán összeakaszkodik a bevetődő Héctor Castresenával. Negyedórával korábban még ölelgették egymást – a vendégek csapatkapitánya egy Marian Cozma emlékére készíttetett plakettet adott át neki. De a meccs, az más. Perics – finoman fogalmazva – nem veszi jó néven, hogy a spanyol beállós úgy vetődik a labdáért, hogy egyikük testi épséget sem kíméli. Persze Perics mindenáron nyerni akar. Hiszen a tragédia másnapján, miután felvetődött a halasztás lehetősége, ő jelentette ki először: játszani kell, mert a pályán – és az ott elért győzelemmel – hajthatnak méltóképpen fejet elhunyt barátjuk emléke előtt. Hiszen meg kell mutatni a Raffael-féléknek, hogy őket senki sem küldheti padlóra. Hiszen megmondta, úgy szerette Mariant, mint a kisöccsét…

Gál Gyula… 21–20-nál egyedül iramodik meg az Ademar León kapuja felé. Viszi, viszi a labdát, felugrik, és… A háta mögött dobja el a labdát. Góóóóól! Szerzője csókot lehel a tenyerébe, majd az ég felé küldi… A végéhez közeledve, amikorra elkészül erejével, Uros Vilovszki veszi át a helyét. A szerb beállós 26–24-nél kap labdát, befordul vele, aztán a jobb alsó sarokba vágja. Alig van valami hátra, 27–24, az ő gólja szinte mindent eldöntött. Joggal élteti a közönség. De…

De ha nincs az egy héttel ezelőtti tragédia, most aligha játszana…

Perics, naná, hogy Perics védése zárja a találkozót. 28–26! A győztesek épphogy egymás nyakába borulnak, amikor a B-közép rázendít: „Cozma, Cozma, Cozma…” Hosszas, feledhetetlen, ugyanakkor leírhatatlan megemlékezés kezdődik, sír-zokog mindenki. Valaki egy szál virágot helyez a hatosvonal elé – hiszen Marian Cozma ott fordult meg a leggyakrabban…

A drapéria újfent a magasban: „Adio, Pasarila, Viszlát, Madárka!”

Veszprém csodálatosan búcsúzik.

Viszlát…