Kevin Durant nyerte a nagy különcsatát

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2009.02.15. 01:04
Címkék
Magyar idő szerint szombat hajnalban az újoncok–másodévesek pontgazdag mérkőzésével a parketten is kezdetét vette az 58. NBA All Star-gála.

Az észak-amerikai profi bajnokság egyik legnagyobb eseményének számító dzsemborinak ezúttal Phoenix ad otthont, 1951 óta immár harmadszor. A fő attrakció, a Kelet–Nyugat összecsapás előtt a felvezető program első jelentősebb állomása, az újoncok és a másodévesek mérkőzése – amely gyakran késhegyre menő harcot, néha a nagyokéhoz hasonlóan túlságosan is laza labdázást hoz – tökéletesen szolgálta azt a célt, hogy kedvet csináljon a másnapi ügyességi vetélkedőkhöz és a harmadnapi főműsorhoz.

A fiatalok találkozója meglehetősen szorosan alakult, és tulajdonképpen két játékos, a másodéves Kevin Durant és az újonc Michael Beasley párharca döntötte el. A 20 éves, washingtoni születésű klasszis és gyerekkori barátja, a vele egykorú, de újonc Beasley úgy kosarazott, mint egykor a grundon Marylandben. Különcsatájukat végül All Star-rekordnak számító 46 ponttal az Oklahoma City Thunder magasbedobója, Durant nyerte meg, aki ezzel átadta a múltnak Amare Stoudemire 2004-es pontcsúcsát (36). A 2007-es játékosbörze második helyen elkelő kosarasa (érdekesség, Beasley is második kiválasztottként lett a Miami Heat játékosa 2008-ban) a mezőnyből 17-szer talált be a gyűrűbe 25 kísérletéből, s emellett oroszlánrészt vállalt a másodévesek hajrában kicsikart, 122–116-os győzelméből, hiszen az utolsó percekben hét pontot dobott. Persze Beasley sem sokkal maradt el cimborájától, a Heat újonca 29 pontot szorgoskodott össze.

„Ugyanazzal a hozzáállással játszottam, mint egy alapszakaszbeli meccsen. Szerettem volna jól érezni magam, ebben segített, hogy dobásaim bejöttek” – mondta Durant, aki a mérkőzés legjobbjának (MVP) járó serleget is megkapta.

„Amióta az eszemet tudom, barátok vagyunk Kevinnel. Az, hogy All Star-gálán, a világ előtt játszhattunk egymás ellen, félelmetesen jó érzés, beteljesült gyerekkori álom” – fogalmazott Beasley.

A Kelet–Nyugat mérkőzésről a 20. oldalon olvashatnak

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
16 perce

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
17 perce

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
19 perce

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
31 perce

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
1 órája

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
1 órája

Lookman góllal és gólpasszal debütált, az Atlético a vártnál simábban jutott be a négy közé a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Férfi hokiválogatottunknak nem kedvezett a hosszabbítás Norvégia ellen

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik