Fontos hétvége lesz

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
2009.02.14. 23:30
Címkék
Az Eger–Vasas csúcsrangadóval megkoronázott dupla forduló lesz a hétvégén, amely után tisztább lehet a kép az alapszakasz első négy helyét és talán már az elődöntő-párosítást illetően is.

Vasárnap este sokkal okosabbak leszünk. Dupla forduló következik, egy csúcs- és több „normál” rangadóval, azaz sokat tisztulhat majd a kép a hétvége során.

Jelenleg úgy tűnik, hogy az első négy minden valószínűséggel az alapszakasz végén is birtokolja majd az első négy pozíciót, viszont halvány esély még arra is kínálkozik, hogy a Szeged-Beton megcsípje a negyedik helyet. Ehhez az szükséges, hogy győzzön szombat délután a DominoHonvéd ellen, aztán az FTC-Aprilia-Fisher Klíma ellen is április 18-án, közben pedig kiszurkolja, hogy közvetlen riválisa két ponttal kevesebbet gyűjtsön a többi meccsen. Ha azonban a Honvéd–Szeged mérkőzés 2-estől eltérő kimenetellel zárul, nyugodtan lehet foglalkozni az elődöntő lehetséges párosításával.

„Nekünk már nincs esélyünk a negyedik hely megszerzésére – közölte Kásás Zoltán, a Szeged edzője, az Egerben elszenvedett 14–10-es vereségre utalva. – Nincs azonban idő a sebek nyalogatására, máris a Honvéddal játszunk, amelynél ki lehet kapni, és amely ellen a legrosszabb a mérlegünk a nagycsapatok közül. Amelyik hátralévő meccsünket meg tudjuk nyerni, azt megnyerjük.”

Az elődöntő párosítása is nagyban függhet a víkendtől, hiszen az első négy egymással játszik vasárnap. A címvédő TEVA-VasasPlaket a tavalyi ezüstérmes ZF-Eger ellen száll vízbe kora délután, a Ferencváros és a Honvéd pedig a rangadó másnapján küzd meg egymással. Mivel az előző szezon két döntőse a keretek erőssége alapján feltehetőleg elviszi az alapszakasz első két pozícióját, a nagy kérdés az marad, ki lesz az elkerülendő rivális Vasas ellenfele a négy között: az első a negyedikkel, a második a harmadikkal vív. Mivel a Fradi az összes vidéki nagycsapathoz hivatalos még, plusz a Komjádiba is, míg a Honvéd csak Pécsre és az Újpesthez utazik az Eger és a Vasas fogadása mellett, valószínű, hogy a Fradi jár rosszabbul, ami persze relatív, hiszen a zöldek évek óta nem teljesítettek ilyen jól.

„Az alapszakasz mintegy fele hátravan, ráadásul hárompontos a rendszer, úgyhogy nem vagyok biztos abban, hogy Kásás Zoli nem akarja-e kiénekelni a sajtot a szánkból – mondta Somossy József, a Ferencváros trénere. – Ha előre tervezget az ember, az mindig rosszul sül el, úgyhogy inkább lépésről lépésre haladunk. Annyit talán mondhatok, hogy kiegyensúlyozottabbak vagyunk, mint a Szeged.

Legfrissebb hírek

A Magdeburg nem bízta a véletlenre, simán megnyerte a „bronzmeccset” a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
13 perce

Európai stílusával a hollandokat is meglepné a japán válogatott

Foci vb 2026
30 perce

Jotára emlékeznek a portugál játékosok a vb-n

Foci vb 2026
40 perce

Micsoda bátorság! – védelmébe vette a brazil bírót az internetes nyelvoktató oldal

Foci vb 2026
41 perce

Bondár Anna nem jutott főtáblára Nottinghamben

Tenisz
47 perce

Vitinha meglepődött Cristiano Ronaldo fittségén

Foci vb 2026
47 perce

Szabadság, összetartás, béke – az L-csoport himnuszai

Foci vb 2026
59 perce

Vogel Soma: Újra mi leszünk az üldözők a BL-ben, ez pluszmotivációt ad

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik