Még nem döntöttek Simek Péter sorsáról

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2009.02.11. 06:20
Címkék

Egyelőre nem dőlt el, mi lesz Simek Péter sorsa, ám az Újpest vezetői a héten még egyeztetnek a Fehérvárral átigazolásával kapcsolatban. A középpályás korábban szerepelt már lila-fehérben – két ezüstérmet nyert a csapattal –, s mivel nemrég kikerült aszékesfehérvári szűk keretből, új klubot keres magának.

„Simek Péter szerződtetésének kérdése többször is felvetődött nálunk – mondtaSallói István klubigazgató. – A játékos megvásárlása nem valószínű, ám kölcsönvételről mindenképpen egyeztetünk. Persze mindent a klub anyagi helyzete határoz meg. Időközben kapcsolatba kerültünk angol klubokkal, onnan is érkezhetnek futballisták. Velük kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy ingyen engedik át őket klubjaik.”

A lila-fehérek egyelőre csak egy szigetországi labdarúgóval kötöttek megállapodást. A második ligában szereplő Wolverhampton futballistája, Scott Malone a tavasszal a Megyeri úton futballozik. A 17 esztendős védő szerdán csatlakozik a kerethez. Rajta kívül még két angol játékost igazolhat a negyedik kerületi klub.

„A West Ham csapatától érkezik Ashley Miller és Tony Stokes – taglalta Sallói István. – Majd meglátjuk, mit tudnak, ám nagy dolog, hogy ilyen gyorsan kézzelfogható jele van a londoni kapcsolatnak. Bízom benne, hogy a két futballista nálunk marad, és ha szerződést kötnek velünk, jó hírünket viszik majd Angliába, s ennek még haszna lehet.”

A Sallói István által említett Tony Stokes az élvonalban szereplő West Ham első keretének játékosa. A 21 éves belső középpályást többször is kölcsönadta már klubja, ám ebben az évben az első keret tagja lett. Ugyanakkor a bajnokságban nem kapott szerepet, egy edzőmérkőzésen játszott csereként. Ashley Miller védő a WHU második csapatában. A 19 esztendős futballista három alkalommal lépett pályára a korosztályos bajnokságban. A Wolverhampton fiatalja, Scott Malone a közelmúltban kötött profi szerződést klubjával, korosztálya nagy tehetségeként tartják számon.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
5 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
5 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
5 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
5 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
5 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
5 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
6 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik