Kertvárosi kardozók

ARDAY ATTILAARDAY ATTILA
2009.02.11. 06:20
Címkék

Decsi István vívómester ver senyekről ismert dörgő baritonja bezengte az egész Ida utcát. Nem kellett neki a felkínált mikrofon, megszokta már, hogy kiereszti a hangját.

„Annál is inkább harsogok – mondta –, mert örömteli tényt szeretnék bejelenteni.”

Rákosszentmihályon, ahol negyed évszázada lakik a családjával – többek között világbajnok fia, Tamás is itt él –, megalakult a Kertvárosi Vívó Sportegyesület, s több mint 150 gyermekkel működik is már. Az Ida utcai Móra Ferenc Általános Iskolában ezúttal negyven tanulónak tartott bemutató edzést Decsi Tamás és két kollégája, Dalos Ede és Csányi Barna. A szakmai munkát a jövőben is Tamás édesapja tartja kézben, a kard- mellett párbajtőrvívást is tanít, három felnőtt versenyzője pedig kisebb csoportokban foglalkozik az apróbbakkal.

Ekkora létszámú vívópalántából minőségi szakmai munkával szinte bizonyosan kikerülnek majd nagy egyéniségek, de már most is van felnőttválogatott versenyzője a kertvárosiaknak: Decsi Tamás. Az idén az athéni világkupán egyéniben ezüstérmet szerző, majd Pesten a csapattal aranyat nyerő kardvívó előző klubjával, a BSEvel nem hosszabbította meg az együttműködést. Új klubját idővel nemcsak egyéniben, hanem csapatban is szeretné képviselni: először az év végi országos bajnokságon állna ki a Decsi, Dalos, Csányi trió, amelyet még egy Decsi, András egészítene ki kvartetté. Tamás bátyja az év többi hónapjában a hongkongi válogatott vezetőedzőjeként dolgozik.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
2 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
2 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
2 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
3 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
3 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
4 órája