Poulsené a dicsőség

2009.02.09. 01:33
Címkék

Christian Poulsen első olaszor szági bajnoki góljával nemcsak megtörte a jeget, hanem nagyon fontos plusz két ponthoz segítette a Juventust, amely a dán középpályás 91. percbeli villanásáig az egy ponttal is elégedettnek tűnt vasárnap délután Cataniában.

A zebramezesek természetesen győzni utaztak Szíciliába, csakhogy már a 12. percben emberhátrányba kerültek, ami alapvetően megváltoztatta haditervüket. Vincenzo Iaquinta, mielőtt könnyelműen kiállíttatta magát, azért gondoskodott arról, hogy a Juve megszerezze a vezetést: a válogatott támadó Mauro Camoranesi szabadrúgásából fejelt a kapuba. Aztán túljátszott, mezletépős gólöröméért sárga lapos figyelmeztetésben részesült, egy perccel később pedig, egy szabálytalan becsúszásért, a pirosat is megkapta…

A folytatásban a Catania támadott veszélyesebben, és hiába mutatott be Gigi Buffon nagyszerű védéseket, az 51. percben Morimoto Takajuki egy kipattanóra jó ütemben érkezve egyenlített. A Juve igyekezett őrizni a döntetlent (ezt mutatja, hogy Alex Del Piero és David Trezeguet végig a kispadon maradt), a végén mégis érdemes volt kockáztatnia. Igaz, ahhoz, hogy Poulsen közelről a kapuba lőhessen, az is kellett, hogy Christian Terlizzi, a Catania védője lyukat rúgjon az öt és felesen…

„A megelőző mérkőzéseinken meglehetősen gálánsan védekeztünk, helyezkedési hibákkal, ezért is örülök nagyon annak, hogy ezúttal tíz emberrel ilyen nagyszerű munkát végeztünk. A Catania nagyon szívós csapat, még teljes létszámban sem könnyű ellene játszani” – mondta a lefújás után

Claudio Ranieri, akinek tanítványai két vereség után győztek újra a bajnokságban. A Juventus vezetőedzője végül félig tréfásan megfeddte Iaquintát: „Ha nem tudja kordában tartani érzelmeit, jobb, ha nem szerez több gólt… Nagyot hibázott, de persze már megbocsátottunk neki.”

A Juventushoz hasonlóan jó napja volt a Romának is, amely szép gólokkal ütötte ki közvetlen vetélytársát, a Genoát, és három pontot kasszírozott a Fiorentina is, amely több mint hetven perce játszott emberelőnyben, amikor a végén Alberto Gilardino egy kipattanóból megszerezte a győztes gólt – egyben saját 14. találatát, amely révén Zlatan Ibrahimoviccsal (Inter) és Diego Militóval (Genoa) együtt üldözi a góllövőlistát vezető Marco Di Vaiót (Bologna, 15).

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben, Roma–Real Madrid

Minden más foci
5 órája

Nagyapa, sikerült! – interjú Lukács Dániellel; a Farkas név újra szép lesz...

E-újság
5 órája

A boldogság nem alapfelszereltség – Borbola Bence publicisztikája

Minden más foci
6 órája

A jóból is megárt a sok – Galambos Dániel jegyzete

Minden más foci
6 órája

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
6 órája

Kettős vereséggel esett ki a vb-pótselejtezőből a női válogatott

Magyar válogatott
6 órája

A PSV tizenegyest hibázott, Willi Orbánék begyűjtötték a három pontot

Bajnokok Ligája
6 órája

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
6 órája