Ötgólos Loki-előny

2009.02.09. 01:33
Címkék

Szinte teljesen megtelt a Főnix-csarnok a DVSC-Aquaticum–Otelul Galati KEK-nyolcaddöntő első mérkőzésére, több mint ötezren várták a kezdést, és reménykedtek, hogy a Loki megnyugtató előnyt szerez a visszavágóra. A bemutatás után sajnos szomorú percet élhettek át a játékosok és a nézők: a vasárnap hajnalban meggyilkolt veszprémi beállós, Marian Cozma emlékére tartottak gyászszünetet.

A debreceniek pörögtek fel hamarabb, szinte minden hazai támadás góllal fejeződött be, így öt perc után már 5–2-re vezetett a DVSC. Aztán következett néhány technikai hiba, eladott labda, a vendégek pedig éltek a kínálkozó lehetőségekkel, s újra szorossá tették a meccset. A parádézó Bognár Barbara vezérletével azonban az első félidő hajrájában már 15–9-re vezettek Bakó Botond tanítványai. Okkal tombolt a lelátó népe. A pihenőig egy góllal tudta csökkenteni hátrányát az Otelul Galati, s a szünetben arról beszélgettek a szurkolók, vajon meg tudják-e duplázni előnyüket a kedvencek.

A második félidő elején nagyot javult a román csapat játéka, így a remélt duplázás helyett egyre közelebb került ellenfeléhez az Otelul Galati. Bognár magabiztosságának és Kiss Éva bravúrjainak köszönhetően azért még vezetett a DVSC, de tíz perccel a vége előtt Diana Drutu hatodik góljával egyenlítettek a vendégek (25–25). Ekkor már a minimális előnnyel is elégedettek lettek volna a debreceni szurkolók. A Loki azonban parádés hajrával visszaállította a félidei különbséget, 34–29-re megnyerte a párharc első meccsét. Azt azonban mindenki tudja, pokoli visszavágó vár szombaton a debreceni lányokra.

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
4 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
4 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
4 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
4 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
5 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
5 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
5 órája