Az amerikai projekt

Vágólapra másolva!
2009.02.09. 23:19
Címkék

Sokan szkeptikusan fogadták a hírt, hogy amerikai csapat alakul, s 2010-ben be is mutatkozna a Formula–1-ben, de az USF1 kitalálói komolyan gondolják a projektet, és a drasztikus költségcsökkentési tervezetnek köszönhetően nem is tetszik olyan nehéznek a megvalósítása, mint mondjuk két évvel ezelőtt. Ha Max Mosley FIA-elnök tervei megvalósulnak, s valóban megoldható lesz egy versenyképes csapat működtetése 50 millió euróból, megmarad az idény közbeni teszttilalom, több istálló is beszállhat, s nem feltétlenül lesz szükséges az európai főhadiszállás.

Az USF1 központját sem az öreg kontinensre, hanem az Egyesült Államokba terveznék, Ken Anderson alapító már keresi a megfelelő helyet Észak-Karolinában, a NASCAR bölcsőjében.

„Charlotte ideális helyszín lenne, ezen a környéken nézelődünk – mondta Ken Anderson. – A Formula–1-ben alkalmazott technológia kilencven százaléka az Egyesült Államokból származik, nem leszünk rossz helyen. Jó lenne amerikai pilótákat alkalmazni, elsősorban azokat a tehetségeket fogjuk felkérni, akik jelenleg Európában versenyeznek. Vannak köztük jó képességű fiatalok, nem aggódom emiatt.”

Anderson a nyolcvanas években a Ligier és a rövid életű Onyx technikai igazgatójaként dolgozott, mielőtt az Egyesült Államokban talált munkát, és rendkívül sikeres tervező lett. A Ganassi és a Foyt Champ Car csapatainál eltöltött évek után ő tervezte a G-Force IRL-kasztnit, amely 1997-ben megnyerte az Indy 500-at. Jelenleg társtulajdonosa egy teljes autó tesztelésére alkalmas amerikai szélcsatornának, amelyet rendszeresen látogatnak meg NASCAR- és F1-es csapatok.

Anderson társa a projektben Peter Windsor, a Williams-istálló egykori csapatmenedzsere, aki jelenleg újságíróként dolgozik. Windsor a nyolcvanas évek közepén csatlakozott Frank Williams istállójához, 1986-ban ő is ott ült abban az autóban, amelyben Franciaországban a csapat-alapító közlekedési balesetben megbénult. Windsor egy ferraris kitérő után ismét a Williamsnél dolgozott, mielőtt teljesen elmerült volna a tévézésben és az újságírásban. Érdekes, hogy éppen azokban a napokban hozták nyilvánosságra az USF1 projektjét, amikor Windsor az F1 Racing magazinban arról írt, mennyire kiábrándult a Formula–1-ből az új autók kinézete miatt.

Persze ha beindul a csapat, és sikeres is lesz, Windsort ez fogja legkevésbé érdekelni.

Legfrissebb hírek

Kajak-kenu vk: öt olimpiai érmes és 14 újonc ül hajóba Szegeden

Kajak-kenu
5 perce

Tyson Fury Budapesten válaszolt a kérdésre – mikor tér vissza a ringbe….

Ökölvívás
11 perce

Az FTC megőrizné a lendületét, az UVSE revansra készül a női vízilabda ob I döntőjében

Vízilabda
20 perce

Madaras Norbert: Az olimpia utáni évben mindig az újjáépítés kerül előtérbe

Vízilabda
50 perce

Évszázada a versenylovak otthona a Kincsem Park

Népsport
1 órája

Szinte tét nélküli, mégis fontos meccs vár Kerkez Milosra

Angol labdarúgás
1 órája

Lőw Zsolt a brémaiak ellen már számíthat Gulácsi Péterre

Német labdarúgás
2 órája

Evezés: eljött a fiatalok ideje

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik