Harcol a kvótá(k)ért

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2009.02.08. 01:04
Címkék

Egy világ omlott össze Sebestyén Júliában, amikor a januári helsinki Európa-bajnokságon rövid programja után meglátta a pontszámokat – az azóta több ország szövetsége által is sérelmezett pontozás miatt a nyolcszoros magyar bajnoknak esélye sem volt a dobogó közelébe kerülni a másnapi kűr folyamán.

Sőt még az is felvetődött Sebestyénben, hogy a második napon már jégre sem lép. De megtette, s nagyon szép kűrt futva hat helyet javított előző napi pozícióján, és a nyolcadik helyen végzett.

Az Eb után egy hétre szinte eltűnt a világ elől – a pihenés közben gondolkozott a hogyan továbbról, s mindenekelőtt megpróbálta feldolgozni az átélt élményeket.

„Meg kellett emésztenem a versenyen történteket, de már újra edzek, mert eldöntöttem: a márciusi Los Angeles-i világbajnokságra felkészülök, s megpróbálok mindent kiadni magamból. A családom végig mellettem állt, nem befolyásolt semmilyen irányban, rám bízta a döntést. Edzőm, Gurgen Vardanjan szerintem nem is számolt azzal, hogy esetleg végleg befejezem. Ő jól ismer, tudja, hogy szeretek korcsolyázni. Valóban a sportág szeretete az egyik oka, hogy folytatom. Sokat nyomott a latban az is, hogy a Los Angeles-i kvalifikációs világbajnokság lesz” – mondta Sebestyén Júlia.

Márciusban ugyanis két olimpiai kvótát szerezhet Sebestyén – bár az Eb-n történtek miatt erről már visszafogottabban beszél. Ha a vb-n az első 24-ben végez Gurgen Vardanjan tanítványa, egy, ha az első tízben, két magyar női műkorcsolyázó indulhat a vancouveri téli játékokon.

„Eredetileg valóban az volt a célom, hogy két kvótát szerezzek Magyarországnak, de most már nem tervezgetek e tekintetben. Csak arra készülök, hogy tudásom legjavát nyújtsam Los Angelesben. Egyelőre arról sem szeretnék beszélni, mi lesz a világbajnokság után. Nem gondolkozom ennyire előre, most csak a vébére összpontosítok” – árulta el Sebestyén, aki ha megszerzi a kvótát, és elindul Vancouverben, negyedik olimpiáján léphet majd jégre.

Legfrissebb hírek

A félidőben 1–0-ra vezet Svájc

Foci vb 2026
31 perce

Jelzett a chip a labdában: ezért fújták vissza a horvátok gólját a 103. percben – videó

Foci vb 2026
55 perce

Manzambi zseniális szólója után már vezet is Svájc Algéria ellen

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Svájc–Algéria 2–0

Foci vb 2026
1 órája

A portugál játékosok Diogo Jota mezével tartottak megemlékezést a továbbjutás után

Foci vb 2026
1 órája

Cristiano Ronaldo: Nem hozok meggondolatlan döntéseket, majd a vb után megmondom, hogyan tovább

Foci vb 2026
1 órája

Fotók: Modric búcsúja, Cristiano Ronaldo „Bielsája” és megemlékezés Jotáról

Foci vb 2026
2 órája

Statisztika: 31. lövésével megvan Cristiano Ronaldo első gólja a vb egyenes kieséses szakaszában

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik