Érem nélkül maradtak

Azok az egy tusok, amelyek 14:14-es állásnál akár egy olimpiai aranyérem sorsáról is döntenek, nagyon nem akartak a mieink neve mellé kerülni. Három versenyzőnk sorsa is egyetlen találaton múlt: Nagy Pált a francia Boris Sanson (csapatban olimpiai bajnok), Nagy Zsoltot az orosz Alekszej Jakimenko (a GP 2005-ös és 2006-os győztese), Iliász Nikolászt a kanadai Vincent Couturier győzte le 15:14re. Leginkább az fájt mindenkinek, hogy e vereségek már a reggeli, délelőtti órákban bekövetkeztek, s a tíz magyarból csupán kettő maradt kora délutánra: Nemcsik Zsolt és Szilágyi Áron. Aztán már csak egy, Nemcsik.

Ha úgy vesszük, az ő sorsa is egyetlen találaton múlt, de az olimpia óta első nemzetközi versenyén induló magyar pontosan tudja, nem lett volna szabad azon múlnia. Volt egy ítélet, valamikor az amerikai Benjamin Igoe elleni asszójának közepén, amely kihozta őt a sodrából, s bár 10:7-re vezetett, mire a mezőny a Tornacsarnokból a szomszédos Nemzeti Sportcsarnokba költözött, tömött lelátó elé, már ő sem volt versenyben. Több tus is benne maradt: aki simán le tudja győzni a nyolcaddöntőben a spanyol Jorge Pinát, bizonyosan jobb a kevésbé jegyzett amerikai Igoénél is.

Igoe az elődöntőben csak négy tusra volt képes Rares Dumitrescu ellen, s a román 2007 után ismét megnyerte a magyar Grand Prix-t. A fináléban 8:12-ről 15:13ra nyert a csapatban olimpiai bajnok francia Nicolas Lopez ellen. Nem vigasz, legfeljebb némi szakmai elégtétel Szilágyi Áronnak, hogy Dumitrescu győzte le a 8 közé jutásért.