Élvezetből a dobogón

R. B. B.R. B. B.
2009.02.08. 01:04
Címkék

„Élvezni akarom a dzsúdót” – mondta Ungvári Miklós hét közben a párizsi Grand Slamviadalra (amely az első ilyen jellegű verseny volt az esztendőben) készülve. A versenyre a holland Haarlemben felkészülő dzsudoka a telt házas, legendás Bercy-sportcsarnokban is élvezhette a cselgáncsozást, mivel három győzelmet aratva a bronzéremig menetelt.

A MTK-Erzsébetváros versenyzője (aki Nagysolymosi Sándortól visszatért nevelőedzőjéhez, Bíró Tamáshoz) az indulók közül a harmadik legjobb volt az aktuális világranglista alapján, ennek megfelelően a kiemeltek közé került, az alsó ág második negyede lett az övé. Persze ez nem jelentette az automatikus elődöntős szereplést, hiszen – többek között – ugyanitt találkozhattunk a grúzok kiválóságával, az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes Nestor Kergianival. Kettejük csúcstalálkozója végül nem jött létre, mivel a grúz már a harminckettő között búcsúzott.

Vele ellentétben Ungvári az elődöntőig nem hibázott, első két meccsét ipponnal nyerte meg, a negyeddöntőben pedig jukóval búcsúztatta a francia Alexandre Cardonnelt. A döntőbe jutásért a házigazdák egyik klasszisa Benjamin Darbelet várt rá. A Pekingben ezüstérmes dzsudokával korábban háromszor találkozott Ungvári, s kétszer ő járt pórul. Sajnos a mérleg immár egy győzelem, három vereség, Darbelet ugyanis a harmadik perc legvégén ipponnal verte meg Európa-bajnokunkat. Mivel a viadalt már az új, K. O.-rendszerben bonyolították le (nem volt vigaszág), Ungvári elődöntőbeli veresége automatikusan bronzérmet ért, ez a ceglédi versenyző második bronzérme Párizsból, az elsőt 2006-ban szerezte.

A szombati nap másik magyarja, Karakas Hedvig (57 kg) a második fordulóban búcsúzott, vasárnap Bor Barna lép tatamira (+100 kg).

Eredmények a 17. oldalon

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
6 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
6 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
6 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
7 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
7 órája