Határtalan ötlet

2009.02.04. 11:09
Címkék

Arra mindenképpen büszkék lehetünk, hogy ismét mintaország lettünk. A nemzetközi futball világában utoljára talán 1966-ban, a brazilok liverpooli legyőzésekor mondták, hogy bezzeg a magyarok! Apró szépséghiba, hogy most nem sikereink, felejthetetlen győzelmeink és közönségszórakoztatóan futballozó válogatottunk miatt dicsérnek bennünket. Az ok jóval prózaibb: kitűnő tervezők, mérnökök, buldózerek, daruk és kubikos brigádok hozták a sikert. Az épülő telki edzőközpont igazi etalon, az UEFA és a FIFA illetékesei Budapestre küldik azokat, akik hasonló sportcentrumról álmodoznak. Így került a magyar fővárosba Tomiszlav Karadzsics szerb futballelnök is, aki grandiózus tervvel állt elő. Az persze rögtön kiderült, hogy a szerb futball, még ha jóval előbbre is tart a miénknél, hasonló gondokkal küzd: kevés a pénz, apad az érdeklődés, a klubcsapatok pedig egyre távolabb kerülnek még az európai középmezőnytől is. Ezen segíthetne valamelyest a regionális liga. Nekünk ez nem újdonság. Annak idején rendszeresek voltak a húsvéti tornák a bécsi Rapid és Austria részvételével, arról nem is beszélve, hogy a legendás Közép-európai Kupát nekünk, magyaroknak találták ki, annyiszor hódította el valamelyik klubcsapatunk. Mintha a KK éledne újjá Tomiszlav Karadzsics ötlete nyomán. A szerb futballvezér lelkesen vázolta fel az új sorozat tervét, és még azt is mondta, hogy egy Partizan–Újpest meccsre több tízezren lennének kíváncsiak – mi meg rögtön hozzátesszük, hogy egy Slovan–Fradi mérkőzésre még annál is többen. Sőt ha a Honvéd vagy a Debrecen látogatna el a Dinamo Zagrebhez, felejthetetlen fogadtatásban lenne része. Kisteleki István MLSZ-elnök nyitottan, ám visszafogott lelkesedéssel fogadta kollégája javaslatát. Alighanem ő is arra gondolt: ki szavatolná a magyar drukkerek biztonságát Szerbiában, Horvátországban vagy épp Szlovákiában? További fontos kérdés, ki finanszírozná a határon túlra induló klubjainkat, ki fizetné az útiköltséget, ki lelkesítené és premizálná azokat a futballistákat, akik sokszor még az alapbérüket sem kapják meg? Az ötlet egyébként jó, már csak biztos lábakon álló, erős magyar csapatok kellenek hozzá. Különben itt is kiröhögtetjük magunkat.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC a Viktoria Plzent fogadja az El-ben

Minden más foci
29 perce

Fradi: vissza Európába; Márton Gábor 60 éves

E-újság
32 perce

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond a spanyol álomcsapatban

Kézilabda
35 perce

Női kosárlabda Euroliga: Lelik tizenhárom, Takács-Kiss tizenkét pontot dobott

Kosárlabda
53 perce

Múlhatatlan ellenszenv – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
53 perce

Rossz hír a cseheknek – Borsos László jegyzete

Európa-liga
1 órája

Varga Barnabás visszatért, de kikapott az AEK a Sahtartól

Bajnokok Ligája
1 órája

Villa-gála a Fener ellen, a Bodö a BVB-t is elkapta, drámai meccsen nyert a Betis – szerdai BL-eredmények

Bajnokok Ligája
1 órája