A csatárra maszkot adnak

2009.01.31. 00:43
Címkék
Mint ismert, súlyos sérülést szenvedett Németh Krisztián, az angol FC Liverpool felnőttkeretéhez tartozó magyar csatár. A húszesztendős futballista arca három helyen tört el, pénteken megoperálták. Néhány magyar játékos nagyon is jól tudja, mit érez a támadó…

Két irányból indultak pénte ken késő délután egy liverpooli klinika műtőjében az orvosok: Németh Krisztián füle mögött ejtettek egy kis vágást, és ott, illetve a szájüregen keresztül benyúlva acéllemezekkel „foltozták” össze a magyar csatár három helyen eltörött arcscsontját.

Ne hangzik túl jól…

Mint arról beszámoltunk, a Liverpool spanyol menedzsere, Rafa Benítez tanácsára a Liverpool egy hónapra kölcsönadta a magyar csatárt a másodosztályban szereplő Blackpoolnak – a tervek szerint ez idő alatt Németh Krisztián hét mérkőzést játszott volna ideiglenes állomáshelyén. Az első fellépés kedd este maradandó nyomokat hagyott: a január elején huszadik születésnapját ünneplő támadó a második félidő elején lépett pályára új csapatában, és még két percet sem töltött a pályán, amikor a Queens Park Rangers egyik játékosa álló helyzetben hátrakönyökölt – éppen Németh Krisztián arcába.

„Nagy fájdalmat éreztem, de nem gondoltam, hogy ekkora a baj – mondta Németh Krisztián. – Majdnem fél órát voltam

a még pályán, és két passzom után is gólhelyzetet alakítottunk ki, s bár sajnos egyiket sem sikerült kihasználni, amikor viszszatértem a Liverpool melwoodi edzőközpontjába, többen is megdicsértek, hogy törött arccal is helytálltam. A legtöbben azzal fogadtak, hogy nyilván az argentin Mascherano névrokona akarok lenni…”

Jó hír, hogy Németh Krisztián tudott nevetni saját balszerencséjén (mármint azon, hogy maszkot kell majd használnia…), de alighanem csak kínjában.

Az első orvosi vélemények hat hét kihagyást jósoltak, vagyis gyakorlatilag azonnal véget ért a blackpooli kirándulás.

„Volt probléma a térdemmel, ám felépültem, elvégeztem a rehabilitációt, és együtt edzhettem a felnőttekkel – folytatta a csatár. – Sérülés sohasem jön jókor, de ez… Rafa Benítezzel találkoztam a mérkőzés után, másnap felhívott, érdeklődött, hogy érzem magam, és azzal biztatott: néhány nap pihenő után speciális maszkban dolgozhatok. Futni, labdázni, úszni, biciklizni, erősíteni – szinte mindent – lehet, csak az ütközést, és persze a fejelést kell kerülni. Azonban edzeni tudok, és azt mondta Rafa Benítez, ő olyan tréningeket tart nekem, hogy kirobbanó erőben leszek a felépülésem végére. Ezzel biztatom magam, no meg azt mondogatom magamnak: még mindig jobb ez, mint egy térdszalagszakadás… Remélem, mielőbb felgyógyulok, és véget ér a pechszériám!”

Legfrissebb hírek

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, és Európa-bajnok a 4x100-as gyorsváltónk is! – videók

Úszás
20 perce

Kl-selejtező: Efraín Juárez két helyen nyúlt bele a győri csapatba a rigai meccs után – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
39 perce

Már nem Vincze István a KFC Komárom sportigazgatója

Minden más foci
52 perce

Lovas Világjátékok: Doerfer Noémi a 41. helyen áll a lovastusázók között

Egyéb egyéni
1 órája

Egyenlített a Górnik Zabrze a Ferencváros elleni párharcban

Európa-liga
1 órája

Kosár: hibátlan felkészülés után jöhet az Eb-rajt az U16-os lányoknak

Utánpótlássport
1 órája

120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea; távozott Tóth Alex török csapattársa – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
2 órája