Király visszatérhet a ligába

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2009.01.29. 23:00
Címkék

Az aláírás még hiányzik a szerződésről, de Király Gábor egyre közelebb kerül a Bayer Leverkusenhez. A magyar válogatott kapusa a csütörtököt Németországban töltötte, tárgyalt Rudi Völler sportigazgatóval, illetve Bruno Labbadia vezetőedzővel, este pedig háromórás orvosi vizsgálaton vett részt.

„A papírok még nincsenek készen, de nem áll rosszul az ügy. Jó érzés, hogy a Bundesligában még mindig emlékeznek rám” – mondta lapunknak az 1997 és 2004 között a Herthában játszó Király. A kapus elárulta, ő már megegyezett a Leverkusennel, ahogyan jelenlegi klubja, a Burnley is. A megállapodás értelmében Király fél évre kölcsönbe kerülne a 2001-es Bajnokok Ligája-döntőshöz.

A tekintélyes Kicker úgy tudja, a Leverkusen René Adler és Benedikt Fernandez mögé harmadik számú kapust keres, Király viszont arról számolt be, hogy másodikként venné őt figyelembe Labbadia. Azért nem lehet még teljes biztonsággal kijelenteni, hogy ő lesz a befutó, mert Simon Jentzsch (Wolfsburg), Uwe Gospodarek (Mönchengladbach) és Stefan Wächter (Hansa Rostock) is a jelöltek között van. Ha Király mellett döntenek (a jelenlegi állás szerint erre van a legtöbb esély, már pénteken aláírhatja a papírokat), nem csupán a cserekapus szerepköre várna rá, hanem segítenie kell Adler fejlődését is.

A Bajnokok Ligája-indulásra hajtó Leverkusen jelenleg ötödik a Bundesligában, az angol másodosztályban kilencedik Burnleynél való lelátói ücsörgés helyett feltétlenül előrelépés lenne Király számára. Még akkor is, ha rövid távon Adlerrel szemben nem nyerhetne csatát, elvégre a német válogatott első számú kapusát Németországban nehéz kiszorítani. Főleg azért, mert Adler őszi átlaga 2.89 volt a Kicker osztályzókönyvében, ezzel a bielefeldi Dennis Eilhoff mögött második a rangsorban.

Legfrissebb hírek

Kezd összeállni a BJA HC játéka a kupahétvége előtt

Jégkorong
3 perce

Gareth Southgate nem tervezi a visszatérést a Premier League-be

Angol labdarúgás
5 perce

Vívás: három magyar a 64 között a férfi kardozók orani vk-viadalán

Egyéb egyéni
10 perce

Triatlon: kilenc magyar indul a pénteken kezdődő ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Ob-cím és csúcsdöntés a Szőlőskör 50 kilométeres távján

Csupasport
2 órája

Az oroszok követelik, hogy a torna-vb ne legyen olimpiai kvalifikációs verseny

Torna
2 órája

Szakmailag és gazdaságilag sem érte meg az Eurokupa-indulás a szolnoki pólócsapatnak

Vízilabda
2 órája

Nem kizárt, hogy a Brentford ellen visszatér Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2 órája