Harc a csatárposztért

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2009.01.29. 23:00
Címkék
Pakson mellőzték, a Ferencvárosnál viszont számítanak Márkus Tibor szolgálataira. Ennek ellenére nincs könnyű helyzetben a gólerős csatár, az Üllői úton is meg kell küzdenie a csapatba kerülésért. A harmincéves futballista azonban nem bánja, örül, hogy tíz és fél év után hazatérhet nevelőegyesületéhez.

Gyerekfejjel ment el, felnőtt férfiként tért vissza Márkus Tibor a Ferencvároshoz. Noha a Vasasban kezdte pályafutását, mégis a Fradit tartja nevelőegyesületének, hiszen annak idején a zöld-fehér egyletben kapaszkodott fel a ranglétrán, s egészen a tartalékcsapatig jutott. De annál följebb már nem számoltak vele, így sokáig csupán vágy maradt a ferencvárosi szereplés. Harmincévesen azonban beteljesülhet az álom. Márkus Tiborra vár a feladat, hogy segítségével a Fradi visszajusson az élvonalba. Legutóbb Pakson futballozott – már ha bekerült a csapatba. Ez azonban ritkán történt meg vele, az ősszel mindössze ötször játszott, kezdőként csak kétszer. A korábban a góljairól elhíresült csatár az elmúlt fél évben egyszer sem örülhetett, pedig még mindig remek támadónak tartják a szakemberek. Télen mégis könnyű szívvel mondtak le róla a paksiak, s noha szerződését nem bontották fel, alig várták, hogy kölcsönadják. A múlt hét végén aztán elérkezett a pillanat, a Ferencváros felvette a kapcsolatot a csatárral és a Pakssal, s megszületett az egyezség, Márkus Tibor fél évig újra régi klubját szolgálja.

A csütörtök délelőtti edzésen mutatkozott be, s hamarosan lógott a nyelve…

Csak kapkodtam a levegőt – mondta Márkus Tibor. – Rendkívül pörgős edzés részese lehettem. Az az igazság, ebben az évben először találkoztam a labdával, eddig jobbára csak futottam egy erőnléti edző felügyelete mellett. Persze a labdával minden más, ráadásul Bobby Davison szinte percnyi pihenőt sem engedélyezett. De nem lesz gond, néhány nap, és utolérem a többieket.

Tíz és fél év után jelentkezett újra edzésre az Üllői úton…

Gyermekként mindig arról álmodoztam, hogy a Fradiban futballozhassak, sajnos csak a tartalékegyüttesig jutottam. Noha nem esett jól, hogy lemondtak rólam, megértettem, akkoriban nehéz lett volna a csapatba kerülés.

Bár sokat változott a helyzet azóta a Ferencvárosban, semmivel sem lesz könnyebb dolga, olyan csatárok várnak ugyanis bevetésre, mint a házi gólkirály Ferenczi István, a kapura rendkívüli veszélyt jelentő Paul Shaw, a fiatal és egyre jobb formában futballozó Pölöskey Péter és az ősszel szintén meggyőzően játszó Dramane Kamate. A Fradi játékrendszerében csak két csatár szerepelhet. Ön lesz az egyik?

Nem én jelentkeztem, hanem a Fradi hívott. Nyilván azért hívott, mert számol velem a szakmai stáb. Természetesen tudom, kikkel kell megharcolnom a csapatba kerülésért, ismerem a társakat, akik egyben riválisok is. Teljesen mindegy, ki mellett futballozom, az a fontos, hogy játszhassak, s a góljaimmal bizonyítsam, érdemes volt hazahívni.

Pakson csupán Tököli Attila volt az ellenfele, mégis alulmaradt. Mi volt mellőzésének igazi oka?

A bizalomhiány. Új edző került Paksra, Gellei Imrénél pedig egy csatárral játszottunk, s a mester Tököli Attilát favorizálta.

Fél éve van a bizonyításra: mi lesz a sorsa a kölcsönadás lejárta után?

Harmincéves vagyok, hosszú távra már nem nagyon tervezhetek. A legfontosabb, hogy újra érezzem a bizalmat. Szeretnék úgy futballozni, mint öt éve Tatabányán: akkoriban harminchét góllal lettem a legjobb az NB I B-ben, s noha az élvonalban már csak tizenkilencig jutottam, és sikertelen volt a limasszoli kirándulás is, higgyék el, nem felejtettem el futballozni.

Legfrissebb hírek

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
15 perce

Örök Város, örök reménykedés?

Olasz labdarúgás
44 perce

A társak Hegedüsnek: Csak mosolyogj és élvezd a pillanatot

Jégkorong
45 perce

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
1 órája

Kosárlabda: megnyerték a helyosztójukat a magyar U16-os lányok az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Újra „csatasorba áll” a szolnoki röplabdacsapat az élvonalban

Röplabda
2 órája

Kessié, Toney és Millot is betalált, az Al-Ahlival döntőznek Ronaldóék a szaúdi Szuperkupában

Minden más foci
2 órája

Thomas Bach a Testnevelési Egyetem díszdoktora lett

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik