Felemás csütörtök

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
2009.01.29. 23:00
Címkék

Mire második gólját megszerezve a Klagenfurt fordított az Alba Volán ellen csütörtök este, már eldőlt, hogy a mieink így sem, úgy sem zárhatnak túl rossz napot. A Jesenice–Ljubljana szlovén rangadó ugyanis hamarabb kezdődött, mint a forduló többi meccse, és mivel az Olimpija 5–3-ra veszített, nem kapott pontot, emiatt nem is előzhette meg az AV-t. Ettől függetlenül a magyar bajnok nem várhatott sokat a Klagenfurt elleni mérkőzéstől. Az éllovas az otthon játszott meccseket számba vevő minitabella vezetője is, az idény során kétszer is 5–1-re győzött a Volán ellen, amely ráadásul az egyaránt beteg Jason Guerriero, Nagy Gergő és Szuper Levente nélkül utazott el. Ennek ellenére Ocskay Gábor lett az első gólszerző, miután Palkovics Krisztián passza után folytatta a csapat azon jó szokását, hogy már az első harmadban gólra váltja egy emberelőnyét. Elkedvetlenítő fejlemény volt azonban, hogy a KAC sem tékozolta el a következő fórját, így alig két percig élt az Albaelőny.

A fordulás után aztán egyre inkább kedves emlék lett a Ljubljana veresége, mivel a Klagenfurt gyorsan lőtt még kettőt. A harmadik piros mezes gól Andrew Schneider műve volt – végigszólózott a pályán, mielőtt a kapuba lőtt volna. Ettől meg is nyugodott a KAC – nem mintha addig nagyon idegeskedett volna –, kézben tartotta az eseményeket, bevitte a negyedik találatot is, amellyel a gyakorlatban is biztossá tette alapszakasz-győzelmét. No meg a vele járó bónuszokat, a leggyengébb helyen a rájátszásba jutó negyeddöntős ellenfelet és a pályaelőnyt.

A Volán egyik stábtagját eltaláló korong miatt késleltetett hajrá gól nélkül pergett le, így a Volán ezúttal megúszta háromgólos veréssel. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy bőven van esélye arra, hogy a válogatott olimpiai selejtezője után befejeződő alapszakaszban a kilencedik helyen végezzen, és nem a tizediken, mint az előző szezonban.

Legfrissebb hírek

Foci vb 2026: Németország–Curacao 0–0

Foci vb 2026
1 perce

Neuer különleges mérföldköve

Foci vb 2026
13 perce

„Ennek még nincs vége, az biztos!” – Hamilton még nem mondott le a bajnoki reményekről

F1
25 perce

Francia játékvezető kapta az angol–horvát rangadót

Foci vb 2026
58 perce

Férfi kézilabda BL: Barca–Füchse Berlin döntő

Kézilabda
1 órája

A magyar női válogatott ott lehet a 3x3-as kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
1 órája

Neuer és Sané is kezd a németeknél Curacao ellen – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
1 órája

Preisinger Sándor: Nem szabad elfelejteni az atlantai csapatunkat

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik