Előzésre kész a Bayern

2009.01.29. 23:00
Címkék
A pénteki Hamburg–Bayern München mérkőzéssel elkezdődik a Bundesliga tavaszi idénye, amelyben minden jóslás szerint a jelenleg üldöző, a Hoffenheim mögött második Bayern lesz az üldözött.

Superman-jelmezbe öltöztetett Franck Ribéry a címlapon, „Hogyan lehet megállítani a Bayernt?” kérdés belül – ha másból nem, a Kicker című szaklap idényfelvezetéséből kiderül, mi a papírforma a tavasszal a Bundesligában. A belépőnek szánt, Stuttgart elleni 5–1-es kupagála („A vetélytársak legalább már tudják, hol tartunk” – így Uli Hoeness menedzser) sokkolóan hatott a német futballtársadalomra, és kevesen tudják elképzelni, hogy ne a Bayern München álljon az élen a végén, májusban. Pedig nem is a címvédő fordult elsőként 2009-re, hanem a Hoffenheim, amely a Kaiserslautern 1998-as bravúrját megismételve újoncként próbálja megszerezni a salátástálat. Immár tényleg hazai pályán, a harmincezres sinsheimi arénában – csak éppen a kirakatember Vedad Ibisevic (és a másodosztályú Mainzba igazoló Lőw Zsolt) nélkül. A 17 forduló alatt 18 gólig jutó bosnyák csatár keresztszalag-szakadása miatt kihagyja a tavaszi évadot, és az utódjelöltek közül hiába ígéretes futballista Chinedu Obasi (Kicker-átlag: 2.59, 3.) vagy Demba Ba (2.85, 7. hely), ők ketten összesen 13 gólig jutottak. Az Ibisevic-pótlónak vett Boubacar Sanogo meg két és fél év (!) alatt néggyel kevesebbig, mint a bosnyák néhány hónap alatt.

Előjöhetünk még azzal is, hogy a Hertha BSC, a Hamburg és a Leverkusen is egy győzelmen belül van a Bayernhez képest, de például még a csapatkapitányok közül sem hiszi azt senki, hogy ők megfoghatják a münchenieket. (Érdekes módon még a körkérdésben sem az éllovas Hoffenheimhez, hanem a második helyezett címvédőhöz viszonyították az üldözőket.) A Herthánál már az őszi szereplést is kicsúszottnak tartották, nem tudni, a Hamburgot mennyire zavarja meg az Ivica Olic- (a nyártól a Bayern játékosa) és a Thiago Neves-szappanopera (a tavaly 6.5 millió euróért vett brazil az egyik legdrágább HSV-melléfogás), míg a Leverkusen a BayArena átépítése miatt düsseldorfi albérletben játszsza végig a tavaszt.

Közben a Bayern nyugodtan készült a tavaszra, az egykori FC Hollywoodnál az jelentette a legnagyobb balhét, hogy Ribéry a csapatbusszal romba döntötte Dubai egy kis szegletét. „Felfegyverkeztünk a következő négy hónapra, és ha úgy játszunk, mint a Stuttgart ellen, elképesztően nehéz lesz megverni bennünket” – mondta Jürgen Klinsmann vezetőedző. Pedig a klub nem vásárolt be az átigazolási piacon, a márciusig kölcsönbe érkező Landon Donovanen kívül senki sem költözött Münchenbe – csak közben beért Klinsmann elődöktől elütő munkája. Ez még akkor is igaz, ha a gárda kikap a pénteki bajnoki rajton Hamburgban. Ott mindenkinek ki lehet, még akkor is, ha az FCB a legutóbbi 12 északi vizitálásából mindössze a 2005. szeptemberit vesztette el…

Legfrissebb hírek

Gianni Infantino csak a rossz kommunikációért kért bocsánatot a FIFA ülésén

Minden más foci
13 perce

Dupla Tízes: Lamine Yamalék még az MSN-t is túlszárnyalhatják?

Bajnokok Ligája
54 perce

Győzelemmel kezdett a grúziai vízilabda-szupertornán a Ferencváros

Vízilabda
1 órája

Kilde Achilles-ín-szakadás miatt kihagyja az alpesisí-szezont

Téli sportok
1 órája

Működött az öregróka-ösztön – ódákat zeng Mourinho taktikájáról a Real Madrid legendája

Bajnokok Ligája
1 órája

Újonc brazil pilóta versenyez jövőre a Haasnál – hivatalos

F1
1 órája

A futsal BL-ben bíráskodhat a magyar játékvezető – hivatalos

Minden más foci
2 órája

„Inkább nem, mint igen” – nővére szerint valószínűtlen Cristiano Ronaldo visszatérése

Minden más foci
2 órája