Itthon még nem lehet angolosan fújni

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2009.01.28. 01:59
Címkék

Sallói István, az Újpest sport igazgatója angliai tanulmányútra küldené a magyar játékvezetőket. A lila-fehérek vezetője a csapat szigetországi túráját követően nyilatkozta ezt, mert meglátása szerint az ottani bírók más, jobb felfogásban vezetik a mérkőzéseket: többet engednek meg a futballistáknak. A magyar játékvezetői kar legtöbb nemzetközi feladatot kapó tagja, Kassai Viktor – ő vezette tavaly az olimpiai döntőt, tizenkettedik lett a világ legjobb bírója szavazáson, s készül a 2010-es világbajnokságra is – csak részben osztja Sallói István véleményét.

Menne Angliába tanulmányútra?

Tanulni mindenkitől lehet – mondta Kassai Viktor. – Ugyanakkor minden országnak megvannak a maga sajátosságai, az angol stílus nem tudna érvényesülni például egy török vagy görög bajnoki mérkőzésen.

Lehet-e Magyarországon angol stílusban vezetni?

Lehet, csak éppen a játékosok nem lennének vevők rá. A magyar bajnokikon is arra törekszünk, hogy csak a szabálytalan megmozdulásokat fújjuk le, hiszen egyik játékvezetőnek sem érdeke, hogy indok nélkül megszakítsa a játékot. Az utóbbi időben a bírók egyik legfontosabb feladata, hogy védeni kell a játékosokat a sérülésektől, s gondolom, ezzel labdarúgásunk minden résztvevője egyetért. Véleményem szerint az angol felfogás más futballkultúrában nehezen alkalmazható, mert félő, hogy egy idő után a futballista azt gondolná, többet engedhet meg magának, ami értelemszerűen sérülésveszélyes is lehet.

Ha netán angolos lenne a játékvezetői felfogás idehaza, futballunkban még minek kellene megváltoznia?

Az évtizedek óta kialakult szokásoknak. A brit játékosok egy kisebb szabálytalanság elkövetése esetén is mindent elkövetnek a labda megjátszásáért, azonban nálunk ez nem nevezhető általánosnak. Nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy a magyar bírók maximálisan partnerek lennének abban, ha hasonló esetekben előnyszabályt tudnának alkalmazni, s nem kellene a játékot megállítaniuk.

Egy angol játékvezető megélne a magyar bajnokságban?

Természetesen, a jó játékvezető más közegben is képes megoldani feladatát. Hozzáteszem, az európai kupamérkőzéseken az angol kollégák az UEFA által előírt szempontok, s nem a hazájukban honos tradíciók alapján ítélkeznek.

Legfrissebb hírek

Fázós este, könyökös és egy gól a Kisvárda–PAFC bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
1 perce

Futsal-vb-selejtező: továbbjutott csoportjából a magyar válogatott

Magyar válogatott
10 perce

Valverde távoli gólja után Arda Güler közelről talál be a Valencia kapujába

Spanyol labdarúgás
16 perce

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőáztatta, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
20 perce

Gyász: elhunyt Rothermel Ádám háromszoros magyar bajnok, olimpiai ezüstérmes labdarúgó

Labdarúgó NB I
40 perce

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
43 perce

Három pontot szerzett Kisvárdán, és a tabella élére állt a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
1 órája

Kiss-Gebora Flóra bronzérmes a short track junior-világkupán

Utánpótlássport
1 órája