A magyar válogatott teljesítette kötelező feladatát Eszéken, azaz továbblépett az A-csoportból a zágrábi középdöntőcsoportba (a spanyol, az orosz, a román együttesnek ez nem sikerült). Eddigi teljesítménye alapján csupán csekély hiányérzetünk lehet, hiszen egy pillanatig sem volt kétséges, hogy a mieink ott lesznek a világ legjobb 12 csapata között. A Szlovákia ellen elveszített egy pont miatt viszont bosszankodhatunk, hiszen Hajdu János játékosai még a második félidő elején is hét góllal vezettek, s a hajrában is volt esélyük a győzelemre. Egyértelmű, hogy jobb lenne két ponttal kezdeni a vb második körét, ám ezen már kár keseregni.
A kapusokra eddig nem lehetett panasz, hiszen Fazekas Nándor a csoportmeccsek után második a hálóőrök rangsorában. A 99 lövésből 44-et hárító, vagyis 44 százalékos hatékonysággal védő magyar játékost csak a svéd Per Sandström előzi meg (55 lövés, 29 védés, 53 százalék), ám Sandström jóval kevesebb időt töltött a pályán, mint Fazekas. Puljezevics Nenad is sok bravúrral segítette a csapatot, ő 12. a rangsorban (96/36/38). A magyar válogatott védekezése is összeszedettnek tűnt az öt csoportmeccsen, pedig akadtak bántó kihagyások. Ezekben az időszakokban a csapat gyakran adott el jelentős előnyt, vagy szedett össze tetemes hátrányt. A támadójátékba már sokkal több hiba csúszott, főként akkor, amikor fáradni kezdtek az együttes alapemberei. Nagyon sok ziccer maradt kihasználatlanul, s ez egyértelműen a koncentráció hiányára, valamint a honi bajnokság közepes színvonalára vezethető vissza. Az itthon játszó kerettagoknak nem kell hétről hétre klasszisok ellen küzdeniük, s ez a hiány rendre viszszaköszön játékukban a világversenyeken. Mégis bízhatunk a jó folytatásban, hiszen a csapatnak minden meccsen akad egy-egy remek periódusa. A kérdés, hogy ezek a szakaszok milyen hosszúak lesznek a középdöntőben a jogosan aranyra sóvárgó horvátok, az újjáalakult és ismét remeklő svédek, valamint a szenzációsan küzdő, fürge és fáradhatatlan délkoreaiak ellen.
