Virtuális futballakadémia

2009.01.22. 23:45
Címkék

Az elmúlt években alapított futballakadémiákkal kapcsolatban korábban az volt a szülők egyik fenntartása, hogy nem lehetnek napi kapcsolatban a gyerekekkel, hiszen a srácok a legjobb esetben is csak a hétvégéket tölthetik otthon. A mobiltelefon és az internet világában ez a gond a múlté, mert a szülők naponta értesülhetnek a gyerekek teljesítményéről.

Mindegyik nagyobb akadémia honlapot is üzemeltet, azonban az összes között példaértékűnek mondható a Puskás Ferenc-akadémia weblapja, ráadásul a felcsúti futballiskola extra szolgáltatásokat is nyújt. A szülők azon túl, hogy minden eredményről a mérkőzések napján értesülhetnek a világhálón megjelenő jegyzőkönyvek révén, videón is figyelhetik gyermekeik meccseit, amelyeket az intézmény televíziója, a PTV rögzít. A televíziós adás hamarosan az internetről is letölthető lesz, kábelen pedig már most is elérhető, azaz Felcsúton és még tucatnyi környező településen nézhetik az érdeklődők az utánpótláscsatákat.

„A játékosok és a szülők DVD-n, utólag is megkaphatják az emlékezetes meccseket – mondta a Nemzeti Sportnak Szöllősi György, a Puskás-akadémia kommunikációs igazgatója. – Abban bízunk, hogy a nálunk nevelkedő leendő futballsztárok révén a jövő szurkolóinak is érdemes lesz egyszer bepillantaniuk ezekbe a felvételekbe.”

Említést érdemel a felcsútiak azon újítása, hogy a fiatalok futballjára kíváncsiak sms-ben kapnak értesítést a mérkőzések végeredményeiről a tavaszi rajttól, az azonnali üzenetszolgáltatás megkönnyíti a szülők, edzők, szurkolók életét. A gyerekekkel kapcsolatban részletes statisztikát is vezetnek a szakértők, ráadásul a Puskás-akadémia a nyomtatott kiadványokban is erős, amelyek a webes felületen is olvashatóak. A közelmúltban jelent meg az intézmény 2007–2008-as évkönyve, amelyből a tehetséges futballisták sporteredményein, a góllövőlistákon, tabellákon kívül még az is kiderül, milyen tanulmányi átlaggal zárták az évet.

A felcsútiak nemzetközi megméretései közül a legrangosabb az évente megrendezett Puskás–Suzuki-kupa, amelynek győztese tavaly a Real Madrid U17-es csapata lett (megelőzve a Puskás-akadémistákat), s a tornának külön angol és magyar nyelvű honlapja is van, amely ugyancsak elérhető a puskasakademia.hu oldalról.

Legfrissebb hírek

Az óvodában kell kezdeni! – Hosszú Kávé Darabos Balázzsal

Képes Sport
4 perce

Szoboszlai Dominik is szerepel a Liverpool FC könyvében a valaha volt 100 legjobb játékos között

Angol labdarúgás
34 perce

A világranglista 170. helyezettje elődöntős a vuhani tenisztornán

Tenisz
1 órája

Pályakerékpáros-vb: két brit arany pénteken

Kerékpár
1 órája

Videoton: a város szeretné, ha még az idén új tulajdonosa lenne a futballcsapatnak

Labdarúgó NB II
1 órája

Piros Zsombor már a négy között jár Portugáliában

Tenisz
1 órája

A Nyíregyháza ellen duplázó Arthur Henrique: Trófeákat szeretnék nyerni a ZTE-vel

Labdarúgó NB I
2 órája

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2 órája