Túl jó volt az ellenfél

2009.01.22. 23:45
Címkék

Venus Williams mérkőzéslab dáról kapott ki a spanyol Carla Suárez Navarrótól a második fordulóban, így érthetően kedvetlen volt a korai búcsú miatt.

Fájó vereséget szenvedett. Mi volt az oka?

Ellenfelem remekül játszott, egyenletesen és agresszíven teniszezett, és bátran ütött. Kihasználta a lehetőségeit, és egy pillanatra sem adta fel. Hogy nálam mi volt a gond, azt még nem volt időm megfejteni – mondta Venus Williams a találkozó után.

Nem érezte, hogy néha feltűnően ön ellen szurkolt a közönség?

Igyekszem csak a labdára figyelni és a taktikámra, arra, hogy mit kell tennem a pályán. Persze, hallom a szurkolókat, de másra koncentrálok.

Nem játszott túl passzívan a harmadik játszmában?

Való igaz, nem irányítottam a labdameneteket, pedig általában ez jellemzi a játékomat. Az ütéseim rövidebbre sikerültek, és ezt kihasználta.

Az utóbbi hat évben csak egyszer jutott a negyeddöntőig Melbourne-ben. Mintha meg lenne átkozva ezen a tornán.

Nem hiszem. Nem hiszek a varázslókban, boszorkányokban, mágikus teremtményekben, úgyhogy az átkokban sem.

Legfrissebb hírek

Az óvodában kell kezdeni! – Hosszú Kávé Darabos Balázzsal

Képes Sport
5 perce

Szoboszlai Dominik is szerepel a Liverpool FC könyvében a valaha volt 100 legjobb játékos között

Angol labdarúgás
35 perce

A világranglista 170. helyezettje elődöntős a vuhani tenisztornán

Tenisz
1 órája

Pályakerékpáros-vb: két brit arany pénteken

Kerékpár
1 órája

Videoton: a város szeretné, ha még az idén új tulajdonosa lenne a futballcsapatnak

Labdarúgó NB II
1 órája

Piros Zsombor már a négy között jár Portugáliában

Tenisz
1 órája

A Nyíregyháza ellen duplázó Arthur Henrique: Trófeákat szeretnék nyerni a ZTE-vel

Labdarúgó NB I
2 órája

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2 órája