Szurkoltunk, de kikaptak

A mieink (sic!) az elsők!

A szlovákok még az öltözőben idegeskednek, amikor az aranykezű gyerekek már a Gradski Vrt (a csarnok nevét helyesen kiejtők között egyhetes constantai nyaralást sorsolunk ki!) műanyag borításán melegítenek. Odaát nyilván teli a gatya: mi négyszeres világbajnokok vagyunk (hogy az utolsót 1974-ben nyertük, ez esetben nem számít), ők meg most járnak először ilyen jellegű rendezvényen. Örüljenek csak ennek, érjék is be ennyivel, ne akarjanak már mindjárt a legjobb 12 közé jutni. Ráadásul nemhogy minket, szegény magyarokat is megrövidítenék ezzel…

Csak kimerészkedtek a barlangjukból. Ajjaj, Richard Stochl szerelést öltött. A franciák elleni szerdai meccset kihagyta, hittük, reméltük, hogy a csütörtökit is a lelátóról nézi, de nem, csak összedrótozták valahogy. A mindenségit, Gál Gyula lehetett volna kicsit keményebb…

Erről beszéltem! Persze hogy megfogta az első ziccert. A másodikat már nem! Petrea, egyem a szíved, mekkora gólt lőttél! Szegeden ezért még jobban fognak imádni. Téged is, édes, drága Ghionea, aki így dobja a büntetőket, annak egy évig ingyenhalászlé járna. Jól van, 6–3 ide. És még csak a 11. percben járunk. Sima lesz ez, mint az országút.

Mit fújsz, te?! Milyen hetes?! Hát ki vagy te? Lars Ejby Pedersen? Egyszer fussunk csak öszsze Buda..., akarom mondani, Bukarestben, megbánod még, hogy büntetőt ítéltél ellenünk. Na jó, így, hogy Kukucka kihagyta, megúszhatod könnyű testi sértéssel. Nézd már, a Sulc veszekszik a társaival. Ideges a srác. Bezzeg a magyarok ellen mekkora arca volt. Elsült egyszer-kétszer a keze, a vége előtt három másodperccel ő egyenlített, őt ünnepelte egész Szlovákia, de ez már egy másik történet. Nem fogsz te itt villogni, kisapám.

Mondom én! Tizenkét perc van hátra az első félidőből, már 10–6. Naná, hogy Petrea lőtte a tizediket, hiszen épp az imént érkezett meg Vajda Attila Pickmezben, jelezve, mennyire drukkol a két szegedinek. S ha már nekik, akkor nekünk. A tribünön különben is többségben vagyunk, rendben, összejött csaknem háromszáz szlovák, azonban értünk legalább kétezer-százan drukkolnak. Abból ugyan kétezer magyar, de olyan régi (sport)barátság a miénk, hogy az lenne a csoda, ha nem nekünk szurkolnának.

Ha-ha, micsoda gólpassz! Piriianu talán még életében nem kapott ilyen zsugát. Főleg nem ellenféltől. A rivális kivételesen kivédekezik egy támadást, éppen indulna, ám ő még ott téblábol a kapuja előtt, aztán egyszer csak a kezébe hajítják a labdát. 10–9 helyett 11–8. Kinek is lehetünk hálásak ezért? Szűcs Csabának? Hja, ilyen névvel nem meglepő, hogy a szlovákok vesztét akarja…

Azért lassan a többieknek is szólhatna arról, hogy ne erőlködjenek, főleg ez a Kukucka gyerek viszi túlzásba. Mire véget ér az első félidő, hatszor eredményes, elsősorban neki köszönhető, hogy a szünetben csak 13–12-re vezetünk. Hogy a Dunaferrben pallérozódott? A végén, ha így folytatja, még kiderül, hogy a magyarok maguknak keresték a bajt…

Nem lesz ez így jó. Szinte még el sem kezdődött a második játékrész, de már 16–14-re Szlovákia vezet. Ez az, kapitány, cserélj kapust, hátha. Tudod, a Kemény Dénesnek be szokott jönni… Erről van szó, jövünk is felfelé, 19–19, figyeljétek meg, mindjárt megrogynak a szlovákok. Mondom, ez az első vb-jük, azt sem tudják, hol vannak. Vagy mégis? 21–19 – nem ide. Valo felmegy az égbe, lő… hú, fölé! Ennyi kellett, a többit már megoldjuk. Így is van: 21–20, de szép gólt vágtál, Gheorghe, hogy öntenék bronzba azt az isteni jobb kezed. Tombolnak a magyarok is, nyugi, meglesz. Emlékeztek a 2005-ös magyarországi juniorvilágbajnokságra? Nyíregyházán volt a román–szlovén meccs, ha csak négy góllal nyerünk, nem ti kerültök a legjobb négy közé, hanem a szlovénok. Mi lett a vége? Na mi? 30–25-re győztünk. Kérdezzétek csak meg Zubai Szabolcsot, Császár Gábort vagy Putics Barnát, ők ott voltak. Nekünk köszönhetik, hogy végül bronzérmesek lettek. Most meg majd nekünk köszönhetik, hogy nem csak egy pontot visznek magukkal Zágrábba…

…hoppá, melegszik a pite. Valo még egyszer már nem hibázik, hogy találná szembe magát egy csíki medvével! Hasonló élményben legyen része a hangulatfelelősnek is! Nem elég, hogy már 25–21-re mennek a szlovákok, még berakja a Highway to hellt?! Sebaj, hét perc még hátravan, visszajövünk még a pokolból is. Erről van szó, már csak 25–22. Ha még négyet dobunk, miközben egyet sem kapunk, január 22-e nemzeti ünnep lesz Romániában is, Magyarországon is. Legyen, mondjuk, Szlovákia dicstelen búcsújának napja…

Ott is van a 23.!

S hol a 24., a 25. és a 26.?!

Sehol…

Bezzeg a szlovákok még dobnak hármat. 28–23 a vége.

Kikaptunk…

Illetve: kikaptak a románok!