Kár a botlásért…

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2009.01.22. 23:45
Címkék
Négy helyet visszacsúszott a Hoffmann Nóra, Maxim Zavozin jégtánckettős a helsinki Európa-bajnokságon, miután csütörtökön hibáztak az original program során. A férfiaknál Brian Joubert végzett az élen, s 2007 után újból ő lett az Európa-bajnok.

„Ez van!” – mondta Hoffmann Nóra a kamerába, míg társával, Maxim Zavozinnal és edzőikkel a pontszámukra vártak csütörtökön az original program után a helsinki Európa-bajnokságon. A magyar kettős a 20-as, 30as és 40-es évek zenéjéből és táncából a bluest és a swinget ötvözte programjában – futásukban kiemelt szerep jutott egy fekete kalapnak, amely hol Hoffmann-nál, hol Zavozinnál volt. A kétségkívül rizikós koreográfia azonban nem okozott gondot a párosnak, a program vége felé egy egyenes lépéssor azonban igen – Maxim Zavozinnak.

Az orosz-amerikai állampolgárságú korcsolyázó megbotlott, s utána már nehezen vette fel a ritmust. Az, hogy rontottak, leginkább Hoffmann Nórán látszott, nem is tudta palástolni csalódottságát.

A kötelezők után a nyolcadik helyen végző, ám a címvédő orosz Okszana Domnyina, Makszim Sabalin kettős visszalépése után a hetedikre előrelépő magyar kettős négy pozíciót rontott, s így a tizenegyedik helyről várja a péntek esti folytatást.

„Valóban elkeseredtem. Ezt a lépéssort nem is szoktuk elrontani, edzéseken sem, most megtörtént. Ez van, ilyen előfordul – mondta már valamivel nyugodtabban Hoffmann Nóra. – Sajnos Max nincs túl jól, fáj a torka, szerda este hőemelkedése volt, és a program során végig éreztem, hogy kevesebb az energiája. Az esés után pedig végképp elveszítette a fonalat. Ettől függetlenül persze nem adjuk fel, pénteken megpróbálunk minél jobb kűrt futni, és visszaküzdeni magunkat az első tízbe.”

A mezőny élén nem történt változás, továbbra is a Jana Hohlova, Szergej Novickij kettős vezet – igaz, az orosz kettős a kötelezők során megszerzett másfél pontos előnyéhez még hármat hozzátett az olasz Federica Faiella, Massimo Scali duóval szemben.

A férfiak versenyében Brian Joubert teljesítette Helsinkiben azt, amit célul tűzött maga elé, hiszen 2007 után ismét ő lett Európa legjobbja.

Pénteken már a nők is jégre lépnek Helsinkiben – köztük a két magyar induló, Sebestyén Júlia és Hadford Katherine. Sebestyén Júlia szerencsésen sorsolt: az utolsó csoport harmadik versenyzőjeként, vagyis a legjobbak között mutatja majd be rövid programját. Hadford Katherine már kevésbé volt szerencsés, hiszen ő a 41 induló közül a tizenötödikként lép jégre, innen pedig nem tűnik könnyű feladatnak a legjobb 24 közé kerülés.

Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
2 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
5 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
5 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
5 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik